Vágólapra másolva!
A híres utcai pályán a továbbiakban sem rendezhetnek F1-es futamokat, mert a helyiek inkább az IndyCarra szavaztak. A világbajnokság inkább a keleti parton keresgél helyszín után.

Nem tér vissza az F1 az 1976 és 1983 között nagydíjat rendező Long Beachre, miután a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy F1-es futam helyett inkább az IndyCar versenyek folytatását támogatják. A Toyota által szponzorált rendezvény szerződése 2018-ban jár le, és az önkormányzat egy megvalósíthatósági tanulmányt is készíttetett az F1 esetleges visszatérését vizsgálva.

Kedden viszont a Crash.net szerint Jim Michaelian, a Long Beach-i Grand Prix Association elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a tanács egyhangú szavazással úgy döntött, 2019-től hosszú távú megállapodást kötnek velük, így az IndyCar Series mezőnye „még hosszú évekig” visszatér a híres utcai helyszínre.

Belátható ideig nem lesz újra F1 Long Beachen Forrás: AFP/Stf

„Köszönetünket fejezzük ki a város ügyintézőinek, amiért olyan alaposan áttekintették a különböző lehetőségeket, amiket beküldtek a számukra – mondta Michaelian. – A Grand Prix Association az elmúlt 43 évben központi szerepet töltött be a Long Beach-i közösség felépítésében, és nagyon várjuk, hogy ezt az együttműködést a jövőben is folytathassuk.”

A döntés aligha lepte meg az F1 döntéshozóit, akik új amerikai versenyhelyszíneket keresnek,

hiszen az F1-es szakblogger, Joe Saward már a Magyar Nagydíj után valószínűnek nevezte, hogy az F1-et nem hívják vissza Long Beachre, és Saward szerint a világbajnokság elsősorban az USA keleti partjára készül, mert az nemzetközi viszonylatban kisebb problémákat okoz az időeltolódások figyelembe vételével.

Nagyvárosi versenyeket szeretne az F1 új tulaja, lehetőleg az USA-ban is Forrás: DPPI/Florent Gooden

Saward szerint közben megoldás születhetett a Szingapúri Nagydíj jövőjével kapcsolatban, az új szerződést várhatóan a szeptemberi versenyen jelentik majd be, így Malajzia kiszállása után nem folytatódik az ázsiai F1-es futamok számának csökkenése. Korábban arról pletykáltak, hogy az F1 Vietnámmal pótolná Malajziát, annak ellenére, hogy ezt az ötletet még Bernie

Ecclestone is elvetette, mert ott nincs kultúrája az autóversenyzésnek.

Az F1-es versenynaptár jövőre ismét rekordhosszú lesz, hiszen nagy kihagyás után visszatér a Francia Nagydíj és ismét megrendezik a Német Nagydíjat is, így két futammal bővül a menetrend, miközben csak Malajzia esik ki. A franciaországi Paul Ricard kifejezetten izgalmas helyszínnek ígérkezik, hiszen hatalmas tempót érnek majd el rajta az autók, és ez a szervezők szerint a versenyzőket is lelkesíti.

Paul Ricard gyakori teszthelyszín, jövőre versenyt is rendeznek ott Forrás: © FOTO STUDIO COLOMBO PER PIRELLI MEDIA

„Az FIA elvégzett némi kutatást, és a sikán előtt a tempó 343 km/óra lesz – mondta Gilles Dufeigneux a Motorsport.com-nak, hogy miért kell megtörni a Mistral-egyenest. – Nem akartuk, hogy a motorok 1,8 kilométerig csúcsteljesítménnyel menjenek, és így egy új előzési pontot is létrehoztunk. Három csúcstempós egyenes lesz, és két komoly fékpont az 1-es, 8-as kanyarnál, valamint egy padlógázas.”

„Több versenyző, köztük Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Fernando Alonso is látta a pályarajzot. Tetszett nekik, azt mondták, az 5,8 kilométeres konfiguráció jó választás” – tette hozzá Dufeigneux, aki 60-65 ezer néző látogathat majd ki a versenyre, ebből 40-45 ezer foglalhat majd helyet az újonnan épülő lelátókon, és 20-25 ezer állójegyet adnak majd ki.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!