Vágólapra másolva!
A Magyar Nagydíj előtt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is protokolláris találkozót tartott a Forma-1 új urával, Chase Carey-vel. A kormány 2026 utánra tervezi a verseny jövőjét a Hungaroring 35 milliárd forintos felújítása révén.

A vasárnapi Magyar Nagydíjon Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter is kilátogatott a Hungaroringre, ahol megerősítette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton tett ígéretét a Hungaroring teljes modernizációjára vonatkozóan. Az idei költségvetésben már szereplő 5 milliárd forinton túl a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a következő három évre további 30 milliárd forintos igényt terjeszt elő a versenypálya jórészt még 1986-ban épült infrastruktúrájának felújítása céljából.

– mondta az Origo GPhírek-nek Seszták Miklós, hozzátéve, hogy ezzel már az egyelőre 2026-ig érvényes szerződésének lejárta utáni időszakra is szeretnék megalapozni a Magyar Nagydíj jövőjét.

Chase Carey és Seszták Miklós a vasárnapi Magyar Nagydíj előtt Forrás: Farkas Péter - GPhírek

„Többek között azért fejlesztünk, hogy 2020-ig stabilan megfelelő színvonalat tudjunk biztosítani, de a fejlesztésben már 2026 után is gondolkodunk" – jelentette ki, és a Forma-1 tulajdonosára, a Liberty Mediára célozva hozzátette: „Kifejtettük azon szándékunkat, hogy mindenképpen szeretnénk a fejlesztés irányát 2026 után is meghatározni. Azt gondolom, ők is nyitottak rá."

A modernizációhoz kapcsolódva, de attól függetlenül Seszták Miklós fontosnak tartja a Hungaroring megközelíthetőségének javítását is. Az M3-as új mogyoródi lehajtójának építését, amelynek a tervéről már két évvel ezelőtt írtunk, hamarosan megkezdik: innen a pálya mellett létesítendő összekötő úton át Kerepes is közvetlenül elérhető lesz.

A Hungaroring menedzsmentje azonban évek óta szeretné, ha a H8-as HÉV vonalát is közelebb vinnék pályához.

Bár a főbejárathoz a nagydíjhétvége alatt ingyenes buszokkal is el lehet jutni Budapestről, sokan inkább a HÉV-et veszik, illetve vennék igénybe. 2009-ig annak is volt egy ideiglenes megállója a Hungaroringhez, amelytől még hosszasan gyalogolni kellett a létesítményig. Jelenleg Szilasliget vagy Mogyoród állomáson érdemes leszállnia annak, aki a HÉV-vel szeretné megközelíteni a pályát, ám az ezektől is mintegy 40 perces sétával érhető el.

A Hungaroring a HÉV megállói felől legalább 40 perces sétával érhető el Forrás: Farkas Péter - Origo

Seszták Miklós az Origo GPhírek-nek azt mondta, fontolóra veszik a HÉV nyomvonalának módosítását a Hungaroring jobb megközelíthetősége érdekében, de csak hosszabb távon.

– válaszolta a kérdésünkre. – A HÉV 2016 novemberében került át a fővárostól a magyar állam tulajdonába, illetve a MÁV-hoz. Kértem az elnökasszonyt, hogy vizsgálják meg a lehetőséget, mert még nem kaptuk meg az arra vonatkozó tanulmánytervet, hogy ez mit jelentene a környezetvédelem, a kisajátítás és a költségek szempontjából."

„Önmagában már tervezzük, hogy Mogyoród vonatkozásában esetleg létrehozzunk valamilyen kötöttpályás közlekedést, de ez még nagyon a jövő."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!