Vágólapra másolva!
Egy lekörözésnél nem figyelt oda Paul di Resta, aki végül nem ért célba a Hungaroringen olajszivárgás miatt. Kicsit fáj a válla, miután elszokott a terheléstől.

A Magyar Nagydíjon visszatért egy régi ismerős a mezőnybe Paul di Resta személyében, akinek Felipe Massa megbetegedése teremtett újra lehetőséget F1-es autó vezetésére. A skót pilóta utoljára 2013-ban versenyzett a világbajnokságban, és közvetlenül az időmérő előtt derült ki, hogy szolgálatba kell állnia a Williamsnél.

Tesztelés híján fogalma sem volt, mire számítson a számára idegen autóban, ám derekasan helyt állt, egy ellenfelét meg is előzte, majd

a futam újabb utazást jelentett neki az ismeretlenbe, amely olajszivárgás miatt 10 körrel a cél előtt ért véget számára.

"Izgalmas, egyben nagyon nehéz nap volt. Úgy szálltam be a volán mögé, hogy semmilyen ismeretem sem volt a gumikeverékekről, és arról sem, milyen az autót sok benzinnel vezetni" - nyilatkozta di Resta, akitől elnézést kért a csapat technikai igazgatója, Paddy Lowe a műszaki hibáért.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Di Resta nem csalódott, de elárulta, hogy kicsit fáj a válla a terheléstől. "Erre számítani lehet az első nap, amikor valaki visszaül az autóba - magyarázta a Sky Sportsnak, ahol normál körülmények között szakértőként és kommentátorként dolgozik. - Nem volt olyan rossz, mint vártam, bár vezethettem volna kicsit gyorsabban."

A rajtnál visszacsúszott az utolsó helyre, s miután nem tudta megelőzni a Saubereket, kicsit lemaradt, hogy tiszta levegőhöz jusson.

- mondta. - Amúgy is óvatos voltam, és észnél kellett lennem, mert ezek az autók szélesebbek a korábbiaknál. Túl akartam élni az első kört, és az értékes időben a legjobb tudásomat próbáltam nyújtani."

Megemlítette, hogy egyszer megtámadta Wehrleint, aki leszorította, pedig jobb esélyei lehettek volna, ha időben kapcsol, mert későn jutott eszébe, hogy az egyik kapcsolóval növelhetné a motor teljesítményét, és a szélárnyék ereje is meglepte.

Elismerte, hogy a legnehezebb azt volt újra megszoknia a futamon, hogy sok másik autóra is figyelnie kell, és ebből lett galiba is:

Kimi Räikkönennél kihúzta a gyufát az egyik lekörözésnél, amikor nem vette észre.

"Mi a ***** csinál ez a williamses? Ha nem látja, hogy jönnek mögötte, menjen vissza kommentálni" - fortyogott miatta a Ferrari pilótája.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!