Vágólapra másolva!
Egyelőre a Ferrari és a Mercedes autói esélyesek a világbajnoki cím megnyerésére, de Sebastian Vettel bízik abban, hogy a Red Bull is felzárkózik hozzájuk.

Sebastian Vettel és a Mercedesek is 2-2 futamgyőzelemmel kezdték az idei szezont, és a két élcsapat autói alaposan elhúztak az korábban szintén esélyesnek tartott Red Bulloktól. Christian Horner csapata Max Verstappen révén az idén eddig mindössze egy dobogós helyet tudtak szerezni, de Vettel szeretné őket is az ellenfelek között látni.

„Szerintem nagyon szoros lesz a Mercedes és köztünk, és remélem, hogy a Red Bull is talál némi tempót – mondta a négyszeres világbajnok, aki volt csapata új fejlesztéseiben bízhat. – Erről sokat pletykálnak. Nagyon erős csapatuk van, tudják, hogyan kell gyors autót építeni, úgyhogy a kérdés inkább az, hogy mikor érnek oda, nem az, hogy sikerül-e nekik.”

Vettel a Red Bull felzárkózásáért is drukkol Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Minél hamarabb történik ez meg, annál izgalmasabb lesz számunkra. Én biztos vagyok abban, hogy nálunk a megfelelő emberek dolgoznak, rendelkezünk az eszközökkel, és előrébb tudunk lépni, de ez nagyban függ attól is, hogy a többiek mire képesek.”

Az elmúlt évek során a Red Bull elsősorban Vettel életét keserítette meg,

mivel a Mercedeseket csak ritkán tudták legyőzni, a Ferrarit viszont gyakrabban utolérték. Mégis, ha a Red Bull az idén beszállhatna a győzelmekért folyó küzdelembe, pontokat rabolhatnának az Ezüstnyilaktól. Ehhez azonban az kell, hogy beváljon a Red Bull Barcelonára tervezett B autója.

Ricciardo hétfőn Budapesten parádézott

„Az egész gyár a barcelonai frissítésen dolgozik – nyilatkozta Horner a Sky Sportsnak. – Ez remélhetőleg elősegíti, hogy lendületbe jöjjön a szezonunk. Rengeteg alkatrészt érint, bízunk abban, hogy beválnak. Adrian (Newey) éjt nappallá téve dolgozik rajta. Óriási erőfeszítéseket tesz.

Daniel Ricciardo azonban óvatosabban fogalmazott. Azt mondta, majd akkor hiszi el, hogy javult az autója, ha már vezette is azt. Az Auto Bild szerint a fejlesztések nem biztos, hogy meghozzák a kívánt eredményt, és a Renault Kanadára időzített motorfejlesztésének bevetését is elhalaszthatják, bizonytalan ideig.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!