Vágólapra másolva!
A Ferrari versenyzője nem pontosan a saját rajtkockájából indult a Kínai Nagydíjon, és ezzel előnyösebb helyzetbe próbált kerülni. Nem büntették meg, és a Red Bull tisztázná ezt.

Nedves, de felszáradó pályán kezdődött a vasárnapi Kínai Nagydíj, amelyen Carlos Sainz kivételével minden pilóta intermediate abronsokkal állt rajthoz. A 2. kockából induló Sebastian Vettel viszont a rajtkocka vonalából, de a párhuzamos vonalak által kijelölt sávtól jóval balra helyezkedve indult el, mert jobb tapadást remélt a szárazabb felülettől.

Vettel végül így is alig tudta megtartani a 2. helyét, de a sportfelügyelők vizsgázni kezdték, azonban nem büntették meg. A német pilóta korábbi főnöke, Christian Horner a futam után kijelentette, a Red Bull szeretné, ha tisztáznák a rajtolás szabályait.

Vettel nem pontosan a rajtkockából indult Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

„Megértem, hogy Seb mit akart elérni – nyilatkozta Horner. – A pálya kevésbé nedves részén akart megállni, de vajon az ember megteheti ezt? Feketén-fehéren tudnunk kellene, hogy e téren mit szabad, és mit nem.”

A leintés után Vettel nem is ködösített, egyértelműen megerősítette Horner gyanúját.

„Nem akartam a pálya nedves részén odaállni a vonalhoz, és nincs semmi a szabályokban, ami megtiltaná ezt.”

A Ferrari pilótája később a Safety Car fázis miatt visszaesett Kimi Räikkönen és a két Red Bull mögé, majd egy látványos előzéssel először a csapattársán lépett át, majd egy még szebb manőverrel Ricciardót is legyőzte.

„Igazából kicsit unatkoztam, és úgy voltam vele, hogy akasszuk össze a kerekeinket, hogy a közönség kicsit izgatottabb legyen! – viccelődött Ricciardo. – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt szándékos, de tudtam, hogy nem lehet baj belőle. A szurkolók legalább kaptak egy kis füstöt.”

Az ausztrál pilóta az intermediate gumik lecserélése után küszködött az autójával, szerinte ezért is tudta Vettel megelőzni, de később új abroncsokat kapott, és a beállításain is változtattak.

„Nem tudtam vigyázni az első gumikra, elég gyorsan kicsináltam őket, aztán a többiek felfaltak. Próbáltam kitartani, de nem hiszem, hogy ezeket a csatákat bárhogyan is meg tudtam volna nyerni. A második kiállás lehetővé tette nekünk, hogy állítsunk az első szárnyon, és így elkezdtek működni a gumik. Sokkal gyorsabbá váltunk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!