Vágólapra másolva!
Az Ausztrál Nagydíjon nem voltak versenyben a dobogós helyekért, de Christian Horner szerint így is optimistán várhatják a további versenyeket.

Elmaradt a várakozásoktól a Red Bull teljesítménye az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon, de Christian Horner és csapata „a pokoli hétvége” után is nagy várakozásokkal tekint a szezon további futamaira. Az optimizmust az táplálja, hogy a BBC tudósítása szerint tudják, hogy mi okozta az 1,3 másodperces lemaradást az időmérőn, ami egyébként kevesebb, mint a tavalyi 1,6 másodperces hátrányuk.

A Red Bull 2016-ban még messzebb volt az élmezőnytől, mint az idén, a szezon ötödik futamát azonban már megnyerték a Mercedesek kiesését kihasználva, majd Daniel Ricciardo Monacóban, önerőből pole pozíciót szerzett, és kishíján győzni is tudott. A csapat és motorszállítójuk az idén a tavalyihoz hasonló fejlesztési menetrendet követ.

A Red Bull egyelőre csak a kerékcserék segítségével jutott a dobogó közelébe Forrás: AFP/William West

Számításuk szerint amikor Max Verstappen előtt szabad volt a pálya, és nem akadályozták Kimi Räikkönen autójának légáramlatai, átlagosan 0,7 másodperccel volt lassabb körönként az élmezőnynél. A kerékcsere után szuperlágy gumikon hozni is tudta Sebastian Vettel és Lewis Hamilton tempóját, bár ők óvatosabbak voltak, és lágy abroncsokra szavaztak.

Ezek alapján Horner úgy véli, a Red Bullnak bő fél másodpercet kell találnia a szezon során.

A Red Bullnál úgy tartják, hogy ez nagyjából annyi, amennyivel maga a Renault erőforrás lassabb a Mercedesnél és a Ferrarinál, de Horner ezúttal nem akarta teljesen a motorszállítóra tolni a felelősséget, szerinte „körülbelül egyenlő arányban” osztoznak a problémákon.

Verstappen azt mondta, a Red Bull egyelőre túl lassú Forrás: AFP/Saeed Khan

A Renault az idei szezonra átalakította az erőforrást, de az MGU-K megbízhatatlannak bizonyult, ezért kénytelenek voltak visszatérni az 5 kg-mal nehezebb tavalyi változathoz. Ehhez hozzájárul, hogy egy extra levegőtartályra is szükség van a korábbi alkatrészhez, ami még 1 kg-ot nyom, e kettő rögtön 0,2 másodperc hátrányt eredményez, de

Monacóban vagy Kanadában ismét várható a Renault-tól megszokott, nagy fejlesztési lépcsőfok, ami ezúttal 3-4 tizedmásodpercet hozhat a Red Bullnak.

Horner utalt arra is, hogy magát az autót is finomítani kell, mert egyelőre csak egy szűk tartományban működnek jól a beállítások. és nehéz megtalálni az autó megfelelő balanszát. Nagy előrelépés várható az aerodinamika fejlesztése terén is, mert Adrian Newey kifejezetten letisztult autót tervezett annak érdekében, hogy a változó időjárási körülmények ne befolyásolják annyira a teljesítményét, és a légellenállás se akadályozza annyira, mint az ellenfeleket.

– mondta Horner. „Sok pozitívumot le lehet vonni Ausztrália alapján, mert ez egy olyan pálya, ahol az elmúlt néhány évben nem voltunk versenyképesek, de biztosan tudunk erre építeni a következő futamokon. Az alapjaink jók, és jó irányba is tartunk. Mivel a szabályok még kiforratlanok, szerintem gyorsan változnak majd a dolgok. Őszintén hiszem, hogy az idén versenyképes helyzetbe hozzuk magunkat.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!