Vágólapra másolva!
Több üzemanyagot használhatnak fel az autók 2017-ben, mint 2014 óta bármikor, de lehet, hogy ez sem lesz elég. Elszámolhatták magukat az autógyártók mérnökei.

Több hónapos fejlesztés után az elmúlt két hét során végre a pályán is kipróbálhatták a csapatok az idei szezonra készített új F1-es autóikat. A szabályokat alaposan átírták, az autók és a gumik szélesebbek lettek, és a légellenállásuk is megnövekedett az agresszívabb aerodinamikai elemek miatt. A motorokra vonatkozó előírások alapvetően nem változtak, a pillanatnyi maximális átfolyási sebesség maradt 100 kg/óra, a versenytáv alatt felhasználható mennyiség azonban 100-ról 105 kg-ra emelkedett.

Rémi Taffin, a Renault motorfejlesztési vezetője az RS17-es londoni bemutatóján azt mondta, ez nem befolyásolja a motorok teljesítményét, hiszen azt az átfolyási sebesség határozza meg. Bob Bell az Origo GPhírek kérdésére akkor még azt is leszögezte, hogy a nagyobb fogyasztás ellenére is elegendőnek tartja a teljes üzemanyagmennyiség 5 kg-os emelését.

A Renault-nál nem számítottak arra, hogy kevés lesz az üzemanyag Forrás: NurPhoto/Urbanandsport/NurPhoto/Urbanandsport

„Igen, a motoron dolgozó srácok elég pontosan képesek megbecsülni a fogyasztást, és ők elégedettek ennyivel. Amikor a V6-osokra vonatkozó szabályokat kidolgozták, még volt egy olyan terv, hogy évről évre csökkentik majd az üzemanyagmennyiséget, de ez szerencsére nem valósult meg, különben nagyobb lett volna a veszélye, hogy a versenyek a takarékoskodás miatt vonatozássá fajulnak.”

Az F1Technical.net értesülései szerint azonban a barcelonai teszteken meglepődtek a motorgyártók mérnökei, mert a vártnál nagyobb volt az autók fogyasztása, így elképzelhető, hogy a 100 kilogrammról (kb. 135 literről) 105 kilogrammra (kb. 142 literre) emelt határértékkel is spórolniuk kell majd a versenyzőknek.

Versenyeket dönthet el, ha spórolni kell az üzemanyaggal Forrás: DPPI/Florent Gooden

Ez várhatóan csak bizonyos pályákon okoz majd gondot, mert a hibrid hajtásláncok előnyei révén néhány helyszínen eddig nem volt szükség még 100 kg üzemanyagra sem, de akadtak olyan futamok, amelyeken nagyon vissza kellett venni az autók teljesítményéből, hogy elérjék a kockás zászlót. Az idén ráadásul a pilóták hosszabb időt töltenek el padlógázzal, nagyobb a kanyartempó és a légellenállás is.

A barcelonai paddockban híre ment annak, hogy a mérnökök alábecsülték a várható fogyasztást,

és a pilóták bajban lehetnek az első néhány futamon, hiszen Melbourne-ben, Bahreinben és Szocsiban egyébként is magasabb fogyasztási adatokat szoktak mérni. A szakportál szerzője arra számít, hogy a pilótáknak „hihetetlenül nehéz” dolga lesz a fogyasztás menedzselésében, és gyakran kénytelenek lesznek korai gázelvétellel begurulni a kanyarokba, hogy spóroljanak az üzemanyaggal.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!