Vágólapra másolva!
A McLarennél ejtették a korábbi vezérigazgatót, Ron Dennist, és vele együtt ment az unalmas szín, és az autó legendás elnevezése is. A megújult külső teljesen áttervezett Honda motort is rejt.

Egyértelműen jelét adta a McLaren vezetése, hogy Ron Dennis menesztése után új korszak kezdődik a csapatnál. A pénteki bemutatón egy teljesen új arculatú, a korábbi feketénél jóval látványosabb autóval rukkoltak elő, ami az elmúlt bő 30 év után először nem az MP4, hanem az MCL32 nevet kapta. Az autóba teljesen új Honda erőforrás került.

Az MCL32 és az új szabályok jó lehetőséget nyújtanak a McLarennek, hogy a Honda visszatérése óta tartó bukdácsolásnak véget vessenek, hiszen az alapoktól újratervezett motortól nagyobb teljesítményt, az új előírások szerint megalkotott autótól pedig javuló versenyképességet várnak.

Íme az új MCL32 Forrás: McLaren

Az új McLarennek fontos szerepe lesz abban, hogy a csapat megtartsa a veterán kétszeres világbajnok, Fernando Alonso szolgálatait, mivel a spanyol pilóta szerződése lejár a szezon végén. Tavalyi csapattársa, Jenson Button papíron az istálló tagja maradt, de a helyét az ígéretes újonc, Stoffel Vandoorne vette át.

Az autó az ellenfelek korábban bemutatott példányaihoz hasonlóan cápauszonyt kapott,

talán a Force India megoldására hasonlít a legjobban, de az MCL32 többi alkatrésze sokkal részletgazdagabb, különösen az első szárny tartóelemei mögött lévő apró légterelők, és a hátsó szárny rögzítése is igen látványosra sikerült.

Szemből is izgalmas látvány Forrás: McLaren

A bemutatón a McLaren nem sokat titkolt az új autóról. Bár a diffúzort természetesen letakarták, minden szögből megmutatták az MCL32-t, beleértve a már most is kiforrottnak tűnő légterelőket az oldaldobozok mellett, és a hátsó szárny érdekes tartóelemeit is. Fontos, de a versenyképességet nem befolyásoló tényező, hogy

részben visszatért a McLaren hagyományos, narancssárga színe.

A pénteken délelőtt leleplezett Ferrarihoz hasonlóan az autó padlólemeze látványosan emelkedik hátrafelé. A „size zero” koncepció elhagyása, és az erőforrás átrendezése ellenére az MCL32 hátsó része továbbra is szűknek tűnik. A bemutatón Alonso elmondta, reméli, hogy az idén már visszatérnek az élmezőnybe, és kijelentette, 8 hónapja megfeszítve dolgoznak a siker érdekében.

Nem zavarják a minták a szponzori logókat, mert alig vannak hirdetők Forrás: Steven Tee

Zak Brown, a McLaren novemberben kinevezett igazgatója elárulta, az idei évtől egy bizottság felel a csapat sikeréért, ebben ő maga, és természetesen a technikai stáb vezetői is helyet kaptak. Műalkotásnak nevezte az MCL32-t, amelynek színösszeállításán is többen dolgoztak, de

ő hagyta jóvá a változtatást.

Megjegyezte, rajongóként ő is nagyon szeretné, ha a McLaren visszatérne az élre. Azt mondta, szerinte a bemutatón mindenki McLaren-rajongó, és humorosan távozásra kérte azokat, akik nem tartják magukat annak. Volt, aki megtette.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!