Vágólapra másolva!
Erre figyelmezteti a finnt a háromszoros világbajnok édesapja. Lauda szerint Bottasnak nagyjából négy versenye lesz, hogy felvegye a ritmust a Mercedesnél.

Lewis Hamilton apja szerint Valtteri Bottasnak tudnia kell, hogy mekkora kockázatot vállal, amikor a háromszoros világbajnok csapattársa lesz a Mercedesnél. Anthony Hamilton arra figyelmeztette a finn versenyzőt, hogy a pályafutása megrekedhet, ha nem áll helyt a mezőny egyik leggyorsabbjának tartott pilóta mellett.

– mondta a Sky Sportsnak. – Nekem az a véleményem, hogy bár egyre idősebb és érettebb lesz, Lewis csak most lesz a csúcson, tehát mindenképpen számolni kell vele az idén."

Bottasnak alaposan fel kell szívnia magát, hogy kiállhasson Hamilton ellen Forrás: Daimler AG/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.

Hasonlóan látja a Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli elnöke, Niki Lauda is, aki reméli, Bottas „elég intelligens" ahhoz, hogy tisztában legyen a téttel. Ő úgy véli, nagyjából négy verseny kell ahhoz, hogy láthatóvá váljanak a valódi erőviszonyok Hamilton és Bottas között, de optimista a Williamstől leigazolt finn versenyző kilátásait illetően.

„Szerintem képes lesz hozni azt a teljesítményt, amit várunk tőle – nyilatkozta Lauda az Auto Motor und Sportnak. – Biztos alapokról indul, hiszen a finnek eredendően jól vezetnek. Sok ideje azonban nem lesz beilleszkedni."

Egyrészt egy élcsapathoz jön, ahol könnyebb boldogulni. Másrészt az idei autónk Lewisnak is teljesen ismeretlen lesz, így mindketten kialakíthatják a saját szempontjukból ideális beállításokat."

Az édesapja szerint ugyanakkor Hamilton az idén már csak azért is különösen kemény ellenfélnek ígérkezik, mert tavaly vereséget szenvedett Rosbergtől a világbajnoki küzdelemben – az F1-ben töltött tíz szezonja során mindössze másodszor fordult elő, hogy egy csapattársa több pontot szerzett nála.

„Lewist csakis a győzelem érdekli – mondta Anthony Hamilton. – Örül Nico sikerének, ahogy az igazat megvallva mindannyian örülünk neki. Nagyon régóta ismerjük Nicót, és tudjuk, mennyire keményen dolgozott. Hát persze, a sikerhez szerencsére is szükség van, ami neki megvolt, de Lewist most az foglalkoztatja, hogy saját erejéből visszaszerezze a címet."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!