Vágólapra másolva!
Jost Capitót még Ron Dennis igazolta le a VW rali programjától, de a cég új menedzsmentje nem tartott igényt a szolgálataira.

Már tavaly is volt némi zűrzavar Jost Capito leigazolása körül, mert kívülről nézve nem volt teljesen világos, hogyan illik bele a menedzsment telítettnek tűnő szervezeti struktúrájába.

A VW rali programjának korábbi vezetőjét még Ron Dennis hívta az F1-es csapathoz vezérigazgatónak múlt januárban,

de úgy látszott, a hatásköre nem válik el egyértelműen a sportigazgatóétól, Eric Boullier-étől.

Mivel nemrég Dennist is eltávolították a McLaren vezérkarából, szinte biztosan csak idő kérdése volt, hogy az utódja, Zak Brown elbúcsúzzon az 58 éves Capitótól is, ami kedden meg is történt.

Jost Capito a tavalyi Olasz Nagydíjtól kezdve utazott el a versenyekre a McLarennel Forrás: Volkswagen Motorsport

„Jost Capito a VW Motorsportnál eltöltött négy sikeres évet követően csatlakozott a McLarenhez, elkötelezetten az iránt, hogy segítsen visszavezetni a csapatot a csúcsra – írták egy közleményben. – Győztes istállót szeretett volna faragni a McLarenből, gondoskodva arról, hogy az autó újra versenyképes legyen, és a következő évek során világbajnoki győzelmeket arasson."

Ennek megfelelően együtt úgy döntöttünk, elhagyja a McLaren Racinget, és más lehetőségek után néz."

A McLaren legutóbb kilenc éve, 2008-ban, még Lewis Hamiltonnal nyerte meg az egyéni, és még régebben, 1998-ban, Mika Häkkinennel és David Coultharddal a konstruktőri vb-t.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!