Vágólapra másolva!
A McLaren versenyzője szerint Lewis Hamilton óta mindenki azzal ijesztgeti őt, hogy a csapattársa milyen erős lesz. Úgy véli, eddig megállta a helyét, ezért nem tart Stoffel Vandoorne-tól sem.

Új, fiatal csapattárs érkezik jövőre Fernando Alonso mellé a McLarenhez, Stoffel Vandoorne személyében. A belga fiatalt sokan generációjának legtehetségesebb pilótájaként tartják számon, és rögtön bizonyított is, amikor Alonso helyére beugorva a McLaren idei első pontját szerezte meg Bahreinben. Alonso mégis leszögezte, nem tart attól, hogy olyan konfliktusok alakulnak ki a McLarennél, mint 2007-ben, amikor az újonc Lewis Hamilton ült mellette a másik autóban.

„Hamilton után minden csapattársam esetében ugyanazt kérdezték tőlem – emlékeztetett Alonso a Motorsport.com-on. – Amikor visszatértem a Renault-hoz, megkaptam (Nelsinho) Piquet-t. Azt mondták, hogy a GP2 élmezőnyében volt, és ugyanaz lesz, mint ami történt Hamiltonnal. Nem így lett. Aztán jött (Romain) Grosjean. Ő is GP2 élmenő volt, majd biztosan gyors lesz 2009-ben. Nem volt az.”

Alonso magabiztosan várja új csapattársát Forrás: McLaren

„Ugyanaz Felipe (Massával). ’Légy óvatos, mert Felipe már évek óta a Ferrarinál van, összeszokott a csapattal, és nagyon gyors lesz.’ Nem volt gyors. Jött Kimi, és azt hallgattam, hogy ’visszatér egy világbajnok a Ferrarihoz, nagyon-nagyon gyors lesz.’ Ő sem volt az.

Alonso szerint először együttműködésre van szükség a McLarennél, hogy „ezt a nehéz időszakot lerövidítsük, amennyire csak lehet”, ezért azt mondta, örül Vandoorne érkezésének, mivel némi friss levegőt hoz magával, és a tehetségét a GP2-ben, valamint az idén Japánban is megmutatta. „Félni viszont nem félek” – szögezte le.

Hamilton és Alonso együttműködése nem volt sikeres Forrás: AFP

Vandoorne elmondta, tisztában van azzal, hogy Alonso nagyon erős csapattárs lesz, de szerinte ez számára pozitívum, mert „mindenki ismeri a képességeit, kétszeres világbajnok, és a statisztikák is elég beszédesek. Ha jól fogok szerepelni, az az én pályafutásomnak is jót tesz.”

Oda kell figyelnie

Az ifjú pilótának viszont vigyáznia kell, mert Kimi Räikkönen korábban utalt arra, hogy széthúzást tapasztalt a Ferrarinál, amikor Alonso szinte megalázó fölénnyel verte őt 2014-ben, és Rob Smedley, Felipe Massa korábbi versenymérnöke is elismerte, hogy pilótája megtört, amikor a Ferrarinál arra utasították őt, hogy engedje el Alonsót a 2010-es Német Nagydíjon, és adja fel a győzelmi reményeit.

Massát végül el is küldték Alonso mellől Forrás: Ferrari

„Szerintem utána nehéz időszaka volt – idézte Smedley-t a Motorsport.com. – Ez fordulópont volt, és megértette, hogy a csapat kire összpontosít. Nem mondom, hogy helyes vagy helytelen, hogy a csapat Fernandóra koncentrált. Szerintem Fernando remek pilóta. Ezt már sokszor elmondtam.

Smedley ugyanakkor kijelentette, nem értett egyet az ominózus csapatutasítással, és szerinte rossz döntés volt ezt megtenni. Úgy véli, azért is dolgozták fel nehezen a helyzetet, mert a szezon közepén, Németországban történt, nem számítottak rá, Massa nem volt lassabb Alonsónál, ráadásul akkoriban mindketten kezdtek elszakadni a későbbi világbajnok Sebastian Vetteltől.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!