Vágólapra másolva!
Állatkert a pályán, a kollégája arcába oltóport fújó sportbíró, cipőből pezsgőző dobogósok, operatőrt játszó Fernando Alonso – az év legviccesebb, leggroteszkebb, legabszurdabb jeleneteiből válogattunk.

Alonso operatőrnek áll

Hiába esett ki a Q1-ben, a tavalyi Brazil Nagydíj időmérőjének sztárja Fernando Alonso volt, aki – miután sokadszorra is bedöglött alatta a McLaren – egy kempingszékben napozva nézte végig az edzés hátralévő részét. A jelenetből rögtön mém lett, és amikor az autója az idén megint elromlott a második interlagosi szabadedzésen, a spanyol gondoskodott róla, hogy ezúttal is az ő képeivel legyen tele az internet. Először csak kavicsokkal dekázgatott a pálya szélén, majd megkapta a kempingszékét, amelyhez egy operatőr jóvoltából ezúttal a FOM egyik hivatalos kamerája is járt.

Alonso megörült az új játéknak, és rögtön kipróbálta magát az új szerepkörben, de az élő televíziós közvetítésbe is bekerült felvételei alapján még sokat kell gyakorolnia, hogy szakmát válthasson. „A rádión szóltak, hogy amikor (Sergio) Pérez megérkezik a kanyarhoz, át fognak váltani az én kamerámra.

– nyilatkozta a kétszeres világbajnok, aki nem gondolta volna, hogy ilyen nehéz irányítani a pálya mellé telepített kamerákat.

V.K.

T-Rex is köszöni, jól van

A világ néhány országában igazi népünnepély az F1 érkezése, és ehhez a közönség is így áll hozzá. Olaszországban vallásos imádat övezi a Ferrarit, Japánban még a gyerekeket is tűzálló overallba öltöztetik, ha kilátogatnak a versenyre, az USA-ban pedig előkerülnek, és új értelmet nyernek a Walmartban halloween előtt leárazott dinoszauruszjelmezek. Ez a T-Rex igazán elkötelezett F1-rajongó lehet, hiszen az USA Nagydíj mindhárom napját végigizgulta a lelátón, és egész jó fej volt, mert a szurkolótársai szórakozását sem rontotta el azzal, hogy ebédre elfogyasztotta volna őket.

A.V.

Vettel a sirályokra fogja

Kész állatkertet lehetett volna nyitni azokból a jószágokból, amelyek feltűntek a Forma-1-es pályákon az idén. A Kanadai Nagydíj alatt például két sirály kvaterkázott kedélyesen az első kanyarkombináció közepén, és még az sem zavarta őket különösebben, hogy az élen álló Sebastian Vettelnek meglepetésében fékeznie kellett miattuk. A Ferrari német pilótája, aki végül 2. lett, a verseny után élő tévéadásban sétált oda az épp interjút adó Lewis Hamiltonhoz, és vigyorogva felelősségre vonta, amiért ő nem törődött a madarak testi épségével.

„Megérkezek az első kanyarhoz, és látom ezt a hülye sirálypárt, ahogy teljes nyugalomban ülnek előttem az aszfalton – mesélte Vettel Hamiltonnak, játékosan megszorongatva a nyakát. – Gyerünk már, az autóm piros, könnyű észrevenni! Nem úgy, mint a tiédet..." Hamilton vette az adást, és azzal vágott vissza, hogy ő Doctor Dolittle, vagyis ért az állatok nyelvén.

– mondta.

F.P.

Ericsson fájdalmas találkozása egy csirkével

Marcus Ericsson kötésekkel a karján érkezett meg a Malajziai Nagydíjra, majd képeket is kirakott a Twitterre, ahogy szakadt ruhában vizsgálgatja a biciklijének egyik elgörbült kerekét. A mellékelt szövegből kiderült, hogy a Sauber svéd versenyzője nem egy szokványos kerékpáros baleset áldozata lett: Thaiföldön készült a következő F1-es futamra, amikor edzés közben, 45 km/ó-s tempóval elütött egy váratlanul felbukkanó csirkét.

Ericsson szerint a balesetet okozó baromfi meglehetősen nagy volt, ráadásul szívós is, hiszen nem viselte meg túlzottan a nagy erejű ütközés. „A csirke elszaladt. Fogalmam sincs, mivel etetik őket ott Thaiföldön, de ez jó erős volt, az biztos!" – írta a svéd, aki szerencsésnek tartotta magát, amiért horzsolásokkal megúszta a bizarr incidenst.

V.K.

Ez történik, ha Alonso elolvassa, mit mondanak róla

Alonso mindig meglepetéseket tud okozni, amikor túlságosan ráér. Ha a McLaren Honda bedöglik alatta, napozik egyet a pálya szélén vagy (volt) csapattársával, Buttonnal viccelődnek a dobogón, amelyre évek óta nem állhattak fel. Az idei bahreini versenyen furcsa helyzet állt elő, mert Alonsót a hatalmas melbourne-i baleset szövődményei miatt nem hagyták indulni, de a helyszínen megnézte a versenyt, és még újságolvasásra is maradhatott ideje.

Feltűnt neki, hogy a balesetét látva a korábbi F1-es pilóta, egyben a Sky Sports udvari bolondja, Johnny Herbert azt mondta róla, ideje lenne visszavonulnia, mert már nincs meg benne a régi tűz. Vesztére: Alonso másnap élő adásban sétált oda hozzá.

– égette Herbertet, aki lányos zavarában, kínosan mosolyogva csak annyit tudott hozzátenni: „Nem lettem világbajnok, légy boldog!"

A.V.

A sportbíró leoltja a kollégáját

Az oltópor sok mindenre jó, de az arcbőr kíméletes kezelésére pont nem igazán. Amikor Nico Hülkenberg Force Indiájának hátuljából a Spanyol Nagydíj 22. körében lángok törtek elő, a csapata arra kérte a rádión, hogy húzódjon le, és keressen egy tűzoltó készülékes beavatkozó bírót. Engedelmesen félreállt, és gyanútlanul kiszállt a pilótafülkéből, arra azonban szemlátomást nem volt felkészülve, hogy amikor a helyszínre siető bíró ráfújja az autójára az oltóport, az egyenesen visszaverődik majd a kollégájára, aki épp rosszkor volt rossz helyen. Hülkenberg ezt nézni sem bírta, és kikapta az oltókészüléket a szerencsétlenkedő pályamunkás kezéből, hogy ő maga vegye kézbe az irányítást. A komikus jelenet egyáltalán nem számít tipikusnak, a bírók az esetek zömében világszerte csodálatos munkát végeznek akár az életük kockáztatásával is, de néha még a legjobbak is követnek el hibát.

F.P.

Godzilla a pályán

Amint már esett róla szó, nem is olyan ritka jelenség, hogy a Forma-1-es pályákon felbukkan egy-egy állat az edzések vagy versenyek közben. A legtöbbször különféle madarak szeretnék közelebbről megfigyelni az autókat, de kóbor kutyák is csatangoltak már a pálya körül, szarvas és róka miatt ugyancsak kellett aggódni, Kanadában pedig a mormoták számítanak gyakori vendégnek. Az idei Szingapúri Nagydíjon azonban egy korábban nem látott állat tévedt a pályára:

a harmadik szabadedzésen egy méretes varánusz sétált az aszfalton.

Az állathoz Max Verstappen került a legközelebb, aki döbbenten számolt be a csapatának az óriási hüllőről. „Akkor szemtől szemben találkoztál Godzillával!" - poénkodott a mérnöke a csapatrádión. A felvételek tanúsága szerint a varánusz indulás előtt még gondosan körül is nézett, és végül épségben megúszta a kalandot.

V.K.

Ricciardo győz, Rosberg és Verstappen megissza a levét

Rosberg arckifejezése nem sokat bízott a fantáziára: milyen íze lehet a cipőből elfogyasztott pezsgőnek... Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Clive Mason

Hihetetlen, hogy Daniel Ricciardónak a szezon során hány embert sikerült megitatnia pezsgővel a cipőjéből a dobogón. A shoey néven ismert, kissé talán gusztustalan ausztrál hagyománynak nemcsak Mark Webber esett áldozatul, hanem a Malajziai Nagydíj végén önként vetette alá magát még Max Verstappen, sőt Nico Rosberg is, aki félreérthetetlen arckifejezéssel adta az egész világ tudtára, hogy milyen gasztronómiai „élményben" volt része. „Remélem, Daniel nem nyer több versenyt az idén!" – élcelődött később, és mi tagadás, ez őszintén is hangzott. Ricciardo elismerte, hogy nem szerzett új barátokat a védjegyévé váló szokással, de azzal védekezett, hogy a folyadékbevitel során nemcsak a só-, hanem a cukor pótlására is odafigyelt.

– mondta szélesen vigyorogva. Hát, jó étvágyat!

F.P.

Boldog szülinapot, Seb! De azért ne annyira boldogat...

Vettel sok vicces pillanatot okozott már F1-es pályafutása során, az idén viszont inkább kínos helyzetek jutottak neki. Ilyen volt a rögtönzött köszöntés is, amikor az olasz Sky Sports a születésnapját akarta „megünnepelni", és a csatornánál jó ötletnek tartották, hogy a német-olasz labdarúgó Európa-bajnoki negyeddöntő előtt egy olasz mezzel lepjék meg a négyszeres világbajnokot. Vettel igyekszik ugyan azonosulni a Ferrari hazájának kultúrájával, de azért nem rejtette véka alá, hogy a meccsen a másik oldal felé fog húzni a szíve. A riporternő hiába próbálta rátukmálni, nem is fogadta el az ajándékot. „Tartsd meg, mert kelleni fog, hogy letöröld vele a könnyeidet!" – vágott vissza, és ebben igaza lett, mert tizenegyesekkel végül a németek jutottak a döntőbe.

A.V.

A bosszantó bébipolip

„Jaj, ne, a bosszantó polip visszatért! – kiáltotta a csapatrádióba Danyiil Kvjat a Japán Nagydíj első szabadedzésén, majd gyorsan megnyugtatta a mérnökét. – Ez most elég kicsi, csak egy bébipolip..." A legtöbben elképzelni sem tudták, miféle polipról beszélhet a Toro Rosso orosz versenyzője. Kvjat végül a gyakorlás után adott magyarázatot a furcsa rádióüzenetre:

az autó antennájára egy poliphoz hasonló alakzatban ragadtak fel a gumidarabkák, amelyek zavarták őt vezetés közben.

Az orosszal a 2014-es Kínai Nagydíjon is ez történt, akkor ráadásul majdnem a sisakjáig elért a nyúlvány. Az antennán összegyűlt gumidarabokat ekkor nevezték el polipnak, így a Toro Rossónál feltehetően tudták, miről beszél a pilótájuk.

V.K.

Nicola Rosberg, a rocksztár

Az idei világbajnokot sokszor kritizálták azért, mert több ellenfeléhez, például Lewis Hamiltonhoz képest kevésbé tudja magával ragadni a közönséget, sőt még a németeket sem mozgósítja eléggé. A nyilvános szerepléseit gyakran jellemezte némi kényszeredettség, a monzai dobogón viszont teljesen elengedte magát, és első olaszországi győzelme után rocksztárként énekeltette meg a fanatikus F1 rajongók tömegét. Nem telt el sok idő, az interneten máris megjelent egy mashup Rosberg performanszából és a White Stripes eredeti felvételéből.

A.V.

Ricciardo texasiul löki a sódert

Daniel Ricciardo nem az a fajta, aki zavarba jön a kamera előtt. Szuzukában spontán dühöt mímelve földhöz vágta a sapkáját, amikor a riporter közölte vele, hogy már matematikailag sincs esélye megszerezni a vb-címet, Austinban pedig átvedlett vérbeli texasivá, és helyi akcentusban kezdett nyilatkozni. „Úgy érzem, minél többet beszélek így, annál jobban hozzászokhatok mindenhez, ami texasi" – magyarázta meggyőzően komoly képpel. Egész jól is adta elő, nem úgy, mint a Német Nagydíjon, ahol skót akcentusban próbált válaszolni a sajtótájékoztatón, mígnem a kérdező lehűtötte, hogy bocs, haver, de ez inkább írnek hangzik...

F.P.

Slick helyett traktorgumi

A McLaren új szponzora, a Chandon reklámfilmjében egy idilli szőlőbirtok nyugalmát rázza fel a renitens Fernando Alonso és Jenson Button. A két F1-es pilóta mindenféle – leginkább persze Honda márkájú – járművel száguldozik a cél felé, ahol természetesen ünneplő közönség várja őket. Végre egy mókás burleszk másfél perc egy olyan csapattól, amely egyébként szinte mindig túl komolyan veszi magát.

A.V.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!