Vágólapra másolva!
Hétfőn hivatalossá vált, hogy tíz év után 2018-ban újra megrendezik a Francia Nagydíjat, a korábbi és jelenlegi F1-es pilóták egyaránt örömmel fogadták a hírt. Grosjean máris a hazai győzelemre készül.

A nagy hagyományokkal rendelkező Francia Nagydíjat legutóbb 2008-ban rendezték meg a Forma-1-ben, s bár azóta többször is szó esett a visszatérésről, eddig nem sikerült tető alá hozni egy új szerződést. Az elmúlt hónapokban azonban felgyorsultak az események, a Paul Ricard versenypályának sikerült megegyeznie Bernie Ecclestone-nal, és egy hétfői sajtótájékoztatón

hivatalosan is megerősítették, hogy a Francia Nagydíj 2018-tól újra a versenynaptár része lesz.

A hírt természetesen nagy örömmel fogadták az egykori és jelenlegi F1-es pilóták is, a négyszeres világbajnok Alain Prost szerint a verseny "a francia autóspotot, a francia autóipart és a régió turizmusát" is fellendíti majd. "Természetesen úgy tervezem, hogy kilátogatok majd a futamra, amely remélhetőleg óriási sikert arat majd" - nyilatkozta Prost, aki pályafutása során hatszor nyerte meg hazája nagydíját, és négyszer a Paul Ricard-on ünnepelhetett.

A korábbi nagydíjgyőztes Jean Alesi kijelentette, a Francia Nagydíj visszatérése

Alig várja, hogy a barátaival együtt a helyszínen tekintse meg a nagydíjat, ezúttal egyszerű szurkolóként. A franciák legutóbbi F1-es futamgyőztese, Olivier Panis a támogatásáról biztosította a Francia Nagydíj szervezőit.

"Büszke és boldog vagyok. A pályafutásom során belülről is megtapasztalhattam, milyen a hazai nagydíjamon vezetni, és nagyon különleges élmény volt - mondta az 1996-os Monacói Nagydíj győztese. - Támogatni fogjuk a szervezőket, hogy egy valóban sikeres rendezvénnyel térjenek vissza."

Grosjean győzelemmel indítana

A jelenlegi francia pilóták pedig alig várják, hogy hazai közönség előtt versenyezzenek, ez eddig a 2009-ben debütált Romain Grosjeannak sem adatott meg.

- nyilatkozta a Haas versenyzője.

"Bevallom, az elmúlt években voltak kétségeim afelől, hogy visszatér-e a Francia Nagydíj, de most sok ember összefogásának köszönhetően ez hirtelen valósággá vált. Ez fantasztikus hír, a Paul Ricard pedig egy egyedülálló helyszín - alig várom, hogy 2018-ban megpróbáljam megnyerni az első Francia Nagydíjamat!"

A Force India frissen igazolt versenyzője, Esteban Ocon is joggal reménykedhet abban, hogy versenyezhet a hazai közönsége előtt, és a GP2 idei bajnokának, Pierre Gaslynak ugyancsak ez a célja. "Mindent megteszek azért, hogy addigra F1-es autóba ülhessek. Hihetetlen lenne átélni ezeket a pillanatokat" - mondta a francia, aki a Red Bull utánpótlásprogramjának tagja, de 2017-re nem kapott helyet a Toro Rossónál, ezért még várnia kell a debütálásra.