Vágólapra másolva!
Ross Brawn szerint a találgatások zöme téves, és bár a családra való tekintettel részleteket nem mondhat, továbbra is bízik benne, hogy a hétszeres világbajnok idővel felépül.

A 2013 decemberében életveszélyes síbalesetet szenvedett Michael Schumacher állapotáról továbbra sem lehet biztosat tudni, a családja ugyanis a magánélet védelmének jogára hivatkozva nem ad ki róla információt. A Ferrari és a Mercedes egykori kulcsfigurája, a hétszeres Forma-1-es világbajnokkal jó barátságot ápoló Ross Brawn azonban a BBC-nek adott interjújában „biztató jelekről” számolt be.

Schumacher és Brawn a Ferrarinál Forrás: AFP

„A család úgy döntött, Michael lábadozásának zárt ajtók mögött kell zajlania, nekem pedig muszáj ezt tiszteletben tartanom” – jelentette ki Brawn, aki valószínűleg a visszatérésre készül, igaz, nem valamelyik csapatnál, hanem az F1 menedzsmentjében.

Nehezen árulhatnék el sokat, mert tiszteletben kell tartanom a család privát szféráját.”

„Csupán annyit mondhatok, hogy rengeteg a találgatás Michael állapotával kapcsolatban. Ezek többsége téves. Csak imádkozunk érte, és mindennap reménykedünk benne, hogy az állapota tovább fog javulni, és egy napon Michael majd felépül a borzalmas sérülésekből.”

Schumacher állapotáról közvetve legutóbb akkor szivárgott ki konkrétum, amikor a családja szeptemberben pert indított az egyik német bulvárlap, a Bunte ellen, mert 2015 decemberében azt írták, hogy az egykori sportoló segítséggel már járni is tud. A menedzsere, Sabine Kehm akkor hivatalosan cáfolta, hogy Schumacher – akit az otthonában ápolnak – képes mozogni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!