Vágólapra másolva!
Már az időmérő után észrevették, hogy a kuplung nem működik megfelelően, ez is közrejátszott abban, hogy Verstappen újabb küzdelmes versenyt futott Szingapúrban.

A Belga és az Olasz Nagydíj után Szingapúrban sem sikerült Max Verstappen rajtja, ezúttal négy helyet vesztett a kuplung hibája miatt. A holland tinédzser a 4. helyről indult, nagy lélekjelenléttel elkerülte Nico Hülkenberg autóját, de így is visszaesett a középmezőnybe, ahonnan csak a 6. helyig tudott előre jönni a verseny végéig. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elárulta, hogy a hibát már az időmérő után észrevették, de az FIA nem engedte, hogy kicseréljék az alkatrészt.

„Ők nem látták a problémát, úgyhogy nem cserélhettünk kuplungot” – mondta Horner. „Aztán ismét felbukkant, amikor túl nagy nyomatékot adott, és ettől kipörögtek a kerekek. Csak nagyon darabosan lehetett csak felengedni, ettől pedig hirtelen megnőtt a fordulatszám. Utána meg jött Nico Hülkenberg, olyan szögben, hogy nem is értem, Max miként kerülte el őt. Ezért lendületet vesztett az 1-es kanyarig, ami sok helyet jelentett.”

Személyes ügy lett Verstappen és Kvjat csatájából Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Horner azt mondta, „reméli”, hogy a következő futamokra jobb kuplungot adhatnak Verstappennek, és a versenyző is azt nyilatkozta az Autosportnak, hogy valamit ki kell találniuk, mert korábban nem voltak ilyen gondjaik. A visszaesés azt is magával hozta, hogy Verstappen kétszer is beszorult elődje, Danyiil Kvjat mögé, aki

mindent megtett annak érdekében, hogy revansot vegyen az őt a Red Bulltól kiszorító ellenfelén.

„Küzdöttek egymással. A Toro Rosso pontjai számunkra ugyanolyan értékesek. Kvjat egyébként sem hallgatott volna ránk” – magyarázta Horner, hogy miért nem utasították a fiókcsapat versenyzőjét a gyorsabb autóban ülő Verstappent elengedésére, aki szintén úgy vélte, hogy önállóan kellett volna megoldania az előzést. Igaz, szerinte Kvjat néha túl agresszívan védte magát.

Verstappen is majdnem ráfaragott Hülkenberg és Sainz ütközésére Forrás: 2016 Getty Images/Lars Baron

„Ezt részben megértem, ugyanakkor a másikat is hagyni kell élni” – nyilatkozta. „Ha megnézzük a csatát (Fernando) Alonso vagy (Sergio) Pérez ellen, az nagyon másképp zajlott.”

Horner hozzátette, hogy Verstappen tempóját visszavetették a csaták, mert a forgalomban kénytelen volt a szokásosnál durvábban bánni az abroncsaival. Az utolsó etapban viszont már tisztább volt előtte a pálya, és gyorsabb is lett, ám addigra nagy hátrányba került Sebastian Vettel mögött.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!