Vágólapra másolva!
Az autóversenyzés alapvető kelléke a sisak, legalábbis azóta, hogy feltalálták. Egy csapat videóblogger összefoglalta a sokszor életmentő eszköz történetét.

A látványos autós videók készítésére szakosodott Donut Media két és fél perces összefoglalót készített az autóversenyeken nélkülözhetetlen sisakok történetéről. A pörgősre vágott kisfilmben jellemzően tengerentúli pilóták fejvédői bukkannak fel, de F1-es sisakok is akadnak a sorban, köztük Graham Hill ikonikus, „evezős” sisakja vagy Nigel Mansell és Jenson Button fejvédője.

A videó kronológiai sorrendben listázza a főbb innovációkat, de a dátumokhoz nem mindig érdemes szigorúan ragaszkodni, mert sokszor egy konkrét nap helyett inkább a tömeges elterjedést említik, ami a 2001-ben bevezetett HANS és a 2010-es dátum esetén kifejezetten feltűnő. Az viszont így is látható, hogy a kívülről sokszor egyszerűnek tűnő bukósisak is forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt bő fél évszázad alatt.

Mérföldkövek

1908: Puha szövet a por és a bogarak ellen
1933: Focilabda bőr bevonat
1949: Kemény héj, ami véd az ütésektől
1957: Az első sorozatgyártású sisak, amit a Bell tervezett 1954-ben
1962: Szemüveg védi a versenyzők szemeit
1967: A tűzálló nomex használatának megkezdése
1970: Elterjednek a teljes arcot elfedő sisakok, a fejlesztés már az ’50-es években megkezdődött
1970-től: Biztonsági előírások szabványosítása
1972: „Porszoknya” megjelenése, véd a szennyeződésektől és a tűztől
1973: Sisakrostélyok elterjedése
1978: Matricák a sisakrostélyon, napellenzőnek és reklámfelületnek is alkalmasak
1982: Kézzel festett sisakok egyedi mintákkal, amelyek akkor még akár a pilóta egész pályafutása alatt megmaradtak
1985: Kezdetleges rögzítő elemek, a mai HANS elődjei
1988: Kommunikációs rendszerek beépítése a sisakba
1990: „Pukkanószelepek” megjelenése, amelyek segítségével a versenyző jobban hallotta a motort, így elkerülhette a turbólyukat
1991: Sűrű branding a sisakokon bevételszerzés céljából
1993: Fejlett aerodinamikai kutatások a sisakok fejlesztése terén is
2001: Letéphető sisakfóliák kifejlesztése
2005: Könnyű anyagok használata
2010: HANS fej- és nyakvédő rendszer és szellőzés fejlesztése

2016: Egy korszerű sisak mindössze 1250 grammot nyom, szénszálas erősítésű, karbonból készül, rádiókapcsolattal rendelkezik, segíti a folyadékbevitelt, HANS bekötési pontokat tartalmaz, zylon erősítésű polikarbonát a rostélya, páramentes

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!