Vágólapra másolva!
A 2007-es világbajnokot meglepi, hogy a sportfelügyelők elfogadják fiatal ellenfele vitatható manővereit, és attól tart, hogy a Red Bull versenyzőjét csak egy nagy baleset bírja jobb belátásra.

Kevin Magnussen hatalmas balesete és Lewis Hamilton felzárkózása mellett a Belga Nagydíj is Max Verstappen megkérdőjelezhető védekezése miatt volt hangos. A szinte hazai pályán versenyző pilóta a 2. kockából indult, nem rajtolt túl jól, és - bár Sebastian Vettel ezt másként gondolja - nagyrészt önhibáján kívül összeütközött Kimi Räikkönennel.

Mindhárman visszaestek, és Verstappen először Räikkönent, majd Vettelt próbálta maga mögött tartani a sportszerűtlenség határát súroló manőverekkel. A 2007-es világbajnok ezt már a rádión szóvá tette, majd a futam után is bírálta a 19 esztendős ellenfelét, aki „hazugságnak” nevezte Räikkönen kritikáját. A finn pilóta nem arról híres, hogy keresi a konfliktust, és tőle szokatlan módon részletesen is elmagyarázta, hogy mi a gondja a történtekkel.

Räikkönent először az akasztotta ki, hogy Verstappen leszorította őt a pályáról Forrás: DPPI media/Florent Gooden

„Az a probléma, hogy a DRS használatával közelítettem, 15-20 km/órával gyorsabb voltam nála, majd amikor kikanyarodtam mögüle, ő csak várt és várt, aztán rám fordult” – mondta. „Olyan nagy volt a tempókülönbség, hogy fékeznem kellett, hogy ne menjek neki. A csúcssebességnél ennek nem lenne szabad előfordulni, de valamilyen okból kifolyólag a sportfelügyelők azt mondják, hogy ez így oké.

„Kíváncsian várom, hogy ha ez egyszer megtörténik, ki lesz majd a hibás. Lehet, hogy egy baleset kell ahhoz, hogy a dolgok mindenkinek világossá váljanak, de remélhetőleg nem, mert az rosszul sülhet el valakinek, és senki sem akarja, hogy így alakuljon. A kemény csata teljesen rendben van, de az ilyen dolgok nem korrektek” – utalt a Kemmel egyenesben történtekre.

Verstappen a másik Ferrarit vezető Vettellel is keményen bánt, de a küzdelem hevében gyakran panaszkodó pilóta ezúttal higgadtan kezelte a történteket, és azt mondta, nem támogatja a büntetéseket, mert szerinte nem azokból tanulnak az emberek. „Meg kell tisztelnünk egymást azzal, hogy megbeszéljük a történteket. A beszélgetés sokkal tanulságosabb annál, ha a sajtóban csinálunk ügyet ebből. Férfiak vagyunk, a legjobb odaállni a másik elé, és elmondani, amit gondolunk.”

A Red Bull versenyzője mindössze második szezonját tölti az F1-ben, nyert már egy futamot, és holland szurkolók ezreit csábította a hétvégén Spába. Az FIA 2014-ben szabályt módosított miatta, és előírták, hogy csak 18 éven felüli, korábban bizonyítottan sikeres pilóták kaphatnak F1-es jogosítványt. Verstappen rászolgált arra, hogy egy F1-es élcsapat versenyzője lehet, a tempója nem is hagy kívánnivalót maga után, de a test-test elleni küzdelemben érződik a rutintalansága.

Verstappen és Vettel is nagyot csatázott, de a német nagyobb tempóelőnyben volt, mint Räikkönen Forrás: AFP/Joe Klamar

„Üdítő számomra a feltűnése, fiatal srác, és nagyon kedvelem őt” – mondta Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója. „Félelem és tisztelet nélkül érkezett meg, és kiteszi a könyökét. Az igazi nagyokra, Lewis (Hamiltonra) vagy Ayrton Sennára emlékeztet.

Wolff emlékeztetett, hogy az FIA egyelőre nem büntette meg Verstappent a védekezései miatt, mindössze a versenyzői eligazításokon olvastak be neki az ellenfelei.

„Lehet, hogy legközelebb még nehezebb pillanatai lesznek. Én csak attól tartok, hogy egyszer a fal ad majd neki egy kemény pofont. A (stílusa) üdítő, de veszélyes.”

Verstappen nézőcsúcsot hozott Spában Forrás: DPPI media/Florent Gooden

Az Auto Motor und Sport a futam után arról számolt be, hogy az egykori F1-es pilótát, Danny Sullivant is soraiban tudó sportfelügyelők azért nem kezdték el vizsgálni Verstappen csörtéjét, mert alkalmazkodtak ahhoz, hogy a közvélemény kevesebb büntetést akar a test-test elleni csaták esetén. Korábban sokat bírálták az F1-et azért, mert a pilótákat gyakran szankcionálták valamilyen formában, és ezzel visszavethették az előzési kedvet.

– emlékeztetett Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. „Pont a határon volt, de megúszta. Biztos vagyok abban, hogy tanulni fog ebből" – vélte. „Ezt majd a versenyzők elintézik egymás között, a bírók is elégedettek voltak, úgyhogy nekünk nincs mit mondani erről" – szögezte le. „Emlékszem, hogy néhány évvel ezelőtt Sebastiant bírálták itt. Szerintem az általuk képviselt küzdőszellem vonzotta ide ezt a nagy közönséget."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!