Vágólapra másolva!
Néha a mosolyáról híres Daniel Ricciardo is tud morcos lenni, de hamar belátja, hogy nincs oka a bosszankodásra. A világbajnoki cím mellett az a legnagyobb célja, hogy jól érezze magát, az F1-en kívül azonban nem akar máshol versenyezni.

Daniel Ricciardo az autójában ülve ugyanolyan agresszíven képes harcolni a győzelemért, mint bárki más a Forma-1-ben, a pályán kívül azonban az egyik legbarátságosabb versenyzőnek tartják, és az arcáról ritkán tűnik el a már védjegyévé vált mosoly. Az ausztrál még a Hungaroringen elmondta, tényleg arra törekszik, hogy az élet minden percét kiélvezze, ebben valószínűleg az olasz gyökerei is szerepet játszanak.

- jelentette ki egy kerekasztalbeszélgetés során. "Szeretem, ha süt a nap, és szívesen vagyok a szabadban. Ezt a mentalitást Olaszországban főleg a kis falvakban lehet megfigyelni - még az idősek is az utcán mászkálnak, élvezik a napsütést, nem pedig a lakásban, bezárkózva töltik a napjaikat."

Ricciardo célja a győzelem, de élvezni akarja az életet is Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

Ricciardo ettől függetlenül nem tart attól, hogy a Forma-1 olykor kegyetlen világában kihasználják a szokásosnál nyitottabb személyiségét. "Fontos, hogy az ember kiálljon magáért. Kedves srác vagyok, de ha valamiről határozott véleményem van, képes vagyok harcba szállni az igazamért" - jelentette ki Ricciardo, aki néha ugyan csalódott egy-egy rosszabbul sikerült versenyhétvége után, de mások problémáit látva rájön, hogy felesleges sokáig emésztenie magát az eredmény miatt.

"Fontos, hogy néha más szemszögből is megfigyeljünk egy adott helyzetet. Silverstone után például csalódott voltam, mert egy izgalmas versenyt vártam, ehhez képest szinte végig egyedül köröztem, és ez unalmas volt" - magyarázta. "Emiatt bosszankodtam, de ilyenkor érdemes más emberekre és az ő helyzetükre gondolni. Például nemrég volt egy éve, hogy elvesztettük Jules (Bianchit), ez is más megvilágításba helyezte a történteket. Silverstone után morcos voltam, pedig csak annyi történt, hogy negyedikként értem célba egy Forma-1-es versenyen. Ilyenkor be kell látnunk, hogy az életünk nem is olyan rossz."

Ricciardo szerint a Forma-1-es pilóták tisztában vannak vele, hogy sokakhoz képest rendkívül szerencsésen alakult az életük, de az intenzív versengés közepette időnként emlékeztetni kell őket erre.

"Néha kicsit önzőek vagyunk, és csak a saját problémáinkkal törődünk, ha azonban mások helyébe képzeljük magunkat, az segít tisztábban látni" - mondta. "Szerencsére remek családom és barátaim vannak, ők is segítenek ebben. Hálás vagyok azért, hogy idáig jutottam, de ha az ember versenyzőalkat, és konkrét célokat tűzött ki maga elé - például a világbajnoki cím megszerzését -, akkor minden versenyt meg akar nyerni. Ami persze lehetetlen, ezért néha kicsit csalódottak vagyunk, de ha egyet alszunk rá, rájövünk, hogy nem történt tragédia."

Bajnokként élvezné igazán az életet

Az ausztrál a Forma-1-ben mindenképpen szeretne felérni a csúcsra, de a pályán kívül még nem tűzött ki konkrét célokat maga elé. "Világbajnok akarok lenni, és remek lenne, ha ez többször is sikerülne" - nyilatkozta. "Sikeres akarok lenni ebben a sportban. Versenyeket már nyertem, de a bajnokság az igazi célom, és hiszek benne, hogy az is meglehet. A pályán kívül egyelőre annyi a célom, hogy élvezzem az életet - ha világbajnok leszek, biztosan élvezni is fogom!"

Az ausztrál pilóta védjegye a széles mosoly. Úgy érzi, életvidám természetét az olasz felmenőitől örökölte Forrás: Getty Images / Red Bull Content Pool/Mark Thompson

Ricciardo még azt sem tudja biztosan, mihez kezd majd a versenyzői pályafutása után, de bízik benne, hogy talál izgalmas kihívásokat. "A sport révén rengeteget utazok, ebben az a jó, hogy sok érdekes emberrel találkozhatok. Így könnyű kapcsolatokat építeni, ez később más területen is segíthet elindulni, de egyelőre még csak a versenyzés jár a fejemben" - mondta.

Azt azonban leszögezte, hogy nem szeretne túl sokáig a versenypályákon maradni, és az F1-en kívül nincsenek komolyabb tervei az autósportban.

"Ha a harmincas éveim végéig a Forma-1-ben tudok maradni, azt hiszem, ennyi elég lesz a versenyzésből" - mondta az Origo GPhírek kérdésére a 27 éves Ricciardo. "Csak akkor próbálnék ki mást is, ha valamilyen okból 32-33 évesen kikerülnék az F1-ből. Szeretem Amerikát, ezért a NASCAR érdekes opció lenne. De egyelőre csak abban reménykedek, hogy még sokáig az F1-ben maradhatok, a többin majd később gondolkozom."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!