Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel csalódottan nyugtázta hazai versenye után, hogy a Ferrari egyszerűen nem elég gyors, de úgy véli, a nyári szünet után visszaelőzik a Red Bullt. Hétfőn tesztelni fog.

Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen csak az 5. és a 6. helyen ért célba a Német Nagydíjon, és egy pillanatig sem volt esélyük arra, hogy megszorítsák a Mercedeseket vagy a Red Bullokat. Vettel azonban így is talált némi pozitívumot a vasárnap látottakban.

„Az elmúlt néhány verseny igen kemény volt számunkra, de igen-igen hasznos, mert nagyon sok részletet megértettünk az autón, és tudjuk, hogy mire összpontosítsunk” – mondta Vettel. „Ez nem volt teljesen nyilvánvaló az első néhány futam után, de egyre világosabbá vált. Az persze kellemetlen, hogy így kellett kitalálnunk ezt, és nem vagyunk elég versenyképesek, de szerintem rájöttünk, hogy mihez kezdjünk.”

Nem volt jó ötlet vitatkozni - még több kép a galériában! Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Woitas

„Nem könnyű egyik napról a másikra változtatni, de van egy tervünk, és a második félibőben e téren jobbnak kellene lennünk” – jósolt. Vettel szombaton úgy vélte, a Ferrari alulteljesít, és nem az ellenfeleik szerepelnek jobban. Továbbra is meggyőződése, hogy az előző futamok nem festenek hiteles képet a csapatok versenyképességéről. Azzal viszont nehéz vitatkozni, hogy a Red Bull 14 pont előnybe került a konstruktőri pontversenyben.

„Az előző néhány futam nehezebb volt nekünk, nekik pedig jobban alakult” – mondta. „Biztos vagyok abban, hogy a szezon második fele nekünk megint jobban sikerül, és versenyképesebbek leszünk.” Elismerte, a Német Nagydíj után egyáltalán nem boldog, bár erre a győztes Lewis Hamiltonhoz viszonyított 30 másodperces lemaradása alapján nincs is oka.

„Otthon versenyezni nyilván különleges, de (a tempó) tekintetében nem volt az. Küszködtem a balansz eltalálásával, és az autó túl sokat csúszkált, ez a gumik élettartamát is megrövidítette. Összességében nem voltunk elég gyorsak. Sajnos túl messze voltunk az élmezőny autóitól, különösen az első két etap után.”

Gyors a Ferrari, csak nem sokáig - kattintásra galéria nyílik! Forrás: AFP/Patrik Stollarz

Miközben a mezőny nagy része rögtön nyaralni megy, Vettel hétfőn ismét autóba ül. Egy módosított tavalyi Ferrarit vezet hétfőn Fioranóban, ezzel ő lesz az első pilóta, aki a Pirelli új, 2017-es méretű esőgumijait tesztelheti, mielőtt átadja a helyét Esteban Gutiérreznek. Vettel a futam után azt is elismerte, hogy hiba volt megkérdőjelezni a csapat taktikáját, és a pályán maradni, amikor mérnöke bokszkiállást javasolt.

„Átnéztem már, és szerintem hibáztam, mert esélyünk lett volna nagyobb nyomás alá helyezni az előttünk haladó autókat” – vezekelt. „Sokáig beszélgettünk, nem tudom, mennyit közvetítettek belőle. Az etapok végén nem voltunk nagyszerűek, küszködtünk a gumikkal, és ezért nem akartam az utolsó etapot nagyon megnyújtani, de túl konzervatív voltam.”

Hasonló probléma gyötörte Räikkönent is: „Vagy az első vagy a hátsó gumik fogytak el attól függően, hogy a kerékcseréknél mit választottunk” – mondta a finn, aki első szárnyállítást is kért, de sok hasznát nem vette. „Nagyobb leszorítóerőre van szükségünk, hogy gyorsabbak legyünk, és ez a gumik élettartama terén is nagy előnyöket jelentene. Általában tempóhiánnyal küszködünk. Vannak pillanatok a versenyen, amikor nagyon gyorsan tudunk menni, de ez nem tart elég sokáig.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!