Vágólapra másolva!
Pat Symonds szerint még mindig az övék a mezőny negyedik legjobb autója, de az élcsapatok harcába a nekik kedvező pályákon sem tudnak már beleszólni. Szerinte nem túl bonyolult az F1 szabályrendszere, és Rosberg nem vezetett veszélyesen a sárga zászlók mellett.

A Williams az elmúlt két évben a 3. helyen végzett a konstruktőri világbajnokságban, és az idei szezonnak is ezzel a céllal vágtak neki. Az idény felénél járva azonban úgy állnak a tabella 4. helyén, hogy az előttük lévő Red Bull mögött is 129 pont a lemaradásuk. Míg az előző két szezonban rendszeres látogatói voltak a dobogónak, az idén csak egyszer, Valtteri Bottas kanadai 3. helyének köszönhetően láthattuk őket a pódiumon.

Az istállónál elismerik, hogy a fejlesztési versenyben nem tudták tartani a lépést a riválisaikkal - noha számos újítást próbáltak ki a szezon első felében, ezek nem működtek úgy, ahogy várták. Symonds szerint akkorára nőtt a lemaradásuk a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull mögött, hogy

az idén már csak nagy szerencsével állhatnának újra dobogóra.

"Nagyon nehéz lenne. Továbbra is úgy gondolom, hogy a miénk a negyedik leggyorsabb autó, de nagyon szoros lett mögöttünk a mezőny, a Force India mellett már a McLaren is harcol ezért a negyedik helyért. A Toro Rossónak is vannak remek napjai" - mondta az Origo GPhírek kérdésére.

A Williams az idén még csupán egyszer jutott fel a dobogóra, és Symonds szerint többször nem is fog Forrás: Farkas Péter - Origo

"Ha minden versenyen mi lennénk a legjobbak a három élcsapat mögött, akkor is abból kell kiindulnunk, hogy 6 autó végez előttünk, így a többiek problémáit figyelembe véve is nagyon nehéz felállni a dobogóra, még a nekünk kedvező, gyors pályákon is. De egyszer már sikerült, és talán lesz még rá lehetőségünk."

Symonds szerint a szezon második felében már nem várhatóak nagy változások az erősorrendben, de egy-egy versenyen történhetnek meglepetések.

Egyik hétvégén remekül működnek a gumik, majd a következőn - egy hasonló pályán, hasonló beállításokkal, hasonló hőmérséklet mellett - küszködünk velük, míg mások pont akkor kerülnek jobb formába" - magyarázta. "A Force India gyenge ausztriai szereplése például nagyon meglepő volt. Egyszerűen nem értettem, mi történt velük, mert előtte nagyszerű versenyeik voltak. Hasonló hullámvölgyekre a hátralévő versenyeken is számíthatunk."

A Williamsnél úgy érzik, a kétnapos silverstone-i teszten sikerült jó irányba elindulniuk, és a Magyar Nagydíjon bevetett padlólemezük jól működött. A Hungaroringen háromféle első szárnyat is kipróbáltak, valamint a hátsó felfüggesztésen is sokat dolgoztak - Symonds szerint minden pozitív irányba mutat, és a következő hétvégéken megszilárdíthatják a konstruktőri 4. helyüket.

Nincs túl sok szabály

A Magyar Nagydíj hétvégéjén az F1 bonyolult szabályainak értelmezése szolgáltatta az egyik legfőbb beszédtémát. Az időmérő után először azt kellett tisztázni, hogy Nico Rosberg eléggé lelassított-e, amikor a Q3 végén sárga zászlókat lengettek Fernando Alonso kicsúszása miatt, majd a végleges rajtrácsra kellett órákig várni, mert a Q1-ben a mezőny fele nem került 107 százalékon belülre az etap legjobb idejéhez képest.

Az FIA végül a saját, ami sokak szerint bizonyítja, hogy az F1-et a túl sok, a nézők számára bonyolult előírás teszi követhetetlenné. Symonds szerint azonban a szombatihoz hasonló problémák időnként elkerülhetetlenek, és úgy véli, az FIA jól megoldotta a helyzetet.

"Néha váratlan konfliktusokba ütközünk, ahogy tegnap is. A szabályokat többféleképpen lehetett értelmezni, ezért a legcélszerűbb megoldásra kellett törekedni. Szerintem sikerült jó döntést hozni" - mondta.

Ezután nyilván tisztázzák majd a szabályokat, hogy legközelebb egyértelmű legyen a helyzet. Tanulni fognak belőle."

Symonds egyetért azzal, hogy a sportot "rengeteg előírás szabályozza", de szerinte "egyiket sem véletlenül írták bele a szabálykönyvbe. Vannak nagyon furcsa szabályok, de higgyék el, volt oka annak, hogy kitalálták őket" - jelentette ki, majd hozzátette, ha vékonyabb lenne a szabálykönyv, sokkal nagyobb viták alakulhatnának ki a csapatok között.

Szerinte Nico Rosberg esetét is megfelelően kezelte az FIA, hiszen a szabályok jelenleg nem mondják ki, pontosan mennyivel kell lassítani a sárga zászlók láttán.

Biztonsági okokból viszont úgy gondolja, ezt a szabályt a jövőben pontosítani kellene.

"Rosberg most nem szegett szabályt, és szerintem nem is került veszélyes helyzetbe, mert Alonso akkor már visszatért a pályára" - magyarázta. "Az már más kérdés, hogy dupla sárgánál, valós veszély esetén mennyire kell lelassítani. Ez általában úgy működik, hogy a versenyző elveszi a gázról a lábát, ezzel jelzi, hogy figyelt a zászlóra. A szabály viszont azt is kimondja, hogy fel kell készülni a megállásra. Nagyon nehéz eldönteni, hogy ennek a kitételnek mikor tesznek eleget."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!