Vágólapra másolva!
Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke szerint tiszteletlenség James Allison távozásáról pletykálni. A technikai igazgató a felesége elvesztése után is marad a Ferrarinál.

A Renault megpróbálja visszacsábítani a Lotus-korszakban elvesztett technikai igazgatóját, James Allisont, aki jelenleg a Ferrarinál tölti be ezt a munkakört. Allison az Egyesült Királyság és Maranello között ingázik, mivel családja a szigetországban maradt, ráadásul a Bahreini Nagydíj előtt felesége betegség miatt hirtelen elhunyt. Allison azóta több időt tölt gyermekeivel, de továbbra sem tervezi, hogy állandó jelleggel hazatér.

A Motorsport.com megtudta, hogy Allisonnak esze ágában sincs elhagyni a Ferrarit, és nagy erővel készül a 2017-es autó elkészítésére, amellyel végre tényleg rendszeresen nyerni szeretnének. A portál arról is beszámolt, hogy az F1-ben megszokottak szerint Allison csak hosszú kényszerszabadság után vállalhatna munkát másik csapatnál. Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke azt mondta, az Allison-Renault pletykák „abszolút nem igazak.”

Allison és Arrivabene az Ausztrál Nagydíjon Forrás: AFP/Peter Parks

„James a mi technikai igazgatónk. Olyan nehéz időszakon ment keresztül, amilyet senkinek sem kívánok. Mindannyian vele vagyunk, és ő is kitart mellettünk. Ez a legfontosabb. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de tiszteletlenek azok a cikkek, amiket az elmúlt napokban olvastam róla” – jelentette ki Arrivabene.

A sztorit a La Gazzetta dello Sport szellőztette meg, de az olasz sajtóban egyébként is általános a spekuláció a Ferrarival kapcsolatban, miután a Scuderia nem hozza az idén elvárt győzelmeket. Korábban pont arról volt szó, hogy Arrivabene távozhat, és Allison léphet a helyére a csapatfőnöki pozícióba. Az olasz lapok hozzáállását Sebastian Vettel is kifogásolta a Kanadai Nagydíj után.

A Ferrari Melbourne óta először, Montrealban tűnt igazán versenyképesnek Forrás: AFP/2016 Getty Images/Charles Coates

„A helyzet néha kissé szürreális. Olasz csapat vagyunk, a Ferrari a szenvedélyt és rengeteg más értéket képvisel Olaszországban, de

– válaszolta Vettel a Kanadai Nagydíj után a Gazetta dello Sport tudósítójának egyik kérdésére. „Írhatnál valami szépet, ami kellemes üzenet lenne a Maranellóban gürcölők számára, mert napról napra szétdolgozzák az agyukat, hogy gyors Ferrarit építsenek.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!