Vágólapra másolva!
Oroszországban vegyes érzelmeket váltott ki Danyiil Kvjat száműzése a Toro Rossóhoz, az a pletyka is terjedni kezdett, hogy az egész mögött a Ferrari áll. Az olaszok cáfolják a feltételezést.

Danyiil Kvjat alaposan megfizetett azért, hogy teljesítménye elmaradt Daniel Ricciardóétól, ráadásul az Orosz Nagydíjon egymás után kétszer is nekiment Sebastian Vettel autójának, ezzel lenullázta a német versenyző és a teljes Red Bull istálló versenyét is. Helmut Marko, a Red Bull pilótanevelő programjának vezetője úgy döntött, Kvjatot kivonják a tűzvonalból, és Max Verstappent ültetik a helyére.

Bár a baleset után Vettel is személyesen kérte, hogy korábbi főnökei beszélgessenek el Kvjattal, arra senki sem számított, hogy a Red Bull elküldi az orosz versenyzőt.

Az ominózus baleset Szocsiban Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

Talán ennek is köszönhetően Kvjat hazájában terjedni kezdett a pletyka, hogy a fiatal tehetség menesztésének hátterében a Scuderia állhat, de ezt az olaszok határozottan cáfolták.

– állította a maranellói vállalat szóvivője a Sportbox című kiadványnak. Ettől teljesen függetlenül Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke is leszögezte a La Repubblica hasábjain, hogy nem foglalkozik a Szocsiban történt balesettel, és Kvjat további sorsával. „Nem akarom megítélni az egyik versenytársunk döntéseit” – mondta.

Oroszországban viszont nagy hullámokat kavart a Red Bull elhatározása. A Sport Express szerint Igor Ermilin, a helyi automobil szövetség elnöki tanácsadója azt mondta, Kvjat lefokozása

Hozzátette, a csapat lépése „meglepő, érthetetlen, és semmilyen érvet nem találok, amivel ezt alá lehetne támasztani.” Ermilin szerint a helyzet aláássa Kvjat bizalmát, és úgy véli, a versenyzőnek már nincsenek morális kötelezettségei a csapat felé.

Vannak azonban visszafogottabb hangok is: Szergej Zlobin, az F1 felé igyekvő SMP Racing csapat egyik tagja szerint nincs joga megítélni a Red Bull és Helmut Marko döntéseit, az SMP sportigazgatójaként dolgozó egykori F1-es pilóta, Mika Salo pedig a finn MTV3 csatorna műsorában úgy vélte, „Kvjatnak most meg kell mutatnia, hogy képes legyőzni Carlos Sainzot, így esélye lehet, hogy ismét találjon magának egy élcsapatot.

Vettel megúszta az újabb motorcserét

Kvjat és Vettel balesete után a Ferrarit nem csak a pontveszteség aggasztotta, abban sem lehettek teljesen biztosak, hogy a két ütközés után nem kell ismét motort cserélni a német pilóta autójában. A maranellói istálló egyelőre arra jutott, hogy az erőforrás épségben átvészelte az ütéseket, és csak a sebességváltót cserélik újra, de ezt a szabályok szerint büntetlenül megtehetik, mivel Vettel feladta a futamot.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!