Vágólapra másolva!
Az olasz gyártó azzal fenyegetőzött, hogy dobbant az F1-ből, ha nem tesztelhetnek annyit, amennyit szükségesnek tartanak a 2017-es szezon előtt. Nem akarnak kellemetlen helyzetbe kerülni.

Hétfőn 16 óráig adott ultimátumot a Pirelli az FIA-nak, hogy módosítsák az F1-es tesztelésre vonatkozó szabályokat, mert Paul Hembery szerint nem várhatnak tovább a döntéssel, ha még időben el akarnak készülni a 2017-re szánt, várhatóan alaposan megváltozó gumik elkészítésével. Kidolgoztak egy tesztprogramot is, ennek végrehajtásához viszont szabálymódosításra van szükség.

Ez nem akart megszületni az elmúlt hetek során, de hétfőn délután az F1 Commission és a Stratégiai Munkacsoport egyhangúan megszavazta a módosításokat. Paul Hembery, az olasz gyártó motorsport menedzsere rámutatott, hogy így sem lesz könnyű dolguk a következő hónapok során.

A Pirellinek is szüksége van előkészületekre a 2017-es szezon előtt Forrás: © FOTO STUDIO COLOMBO PER PIRELLI MEDIA (© COPYRIGHT FREE)/© Foto Studio Colombo

„Tulajdonképpen már így is a határon vagyunk” – idézte a Motorsport.com. „Csupán hat hónap áll rendelkezésünkre, hogy tanulmányozzuk és megvalósítsuk ezt az egészet, nem lesz könnyű” – utalt arra, hogy 2017-ben várhatóan alaposan megváltoznak az F1-es autók, így a gumik is nagyobb igénybevételnek lesznek kitéve.

– figyelmeztetett. „Ha nem tudunk úgy dolgozni, ahogy akarunk, lehetetlenné válik teljesíteni azt, amit elvárnak tőlünk. Nem akarjuk a nevünket kockára tenni csak azért, mert nem tesztelhetünk vagy nem rendelkezünk a jó munkavégzéshez szükséges információkkal. Azt már eddig is láthattuk, hogy ha ezután probléma merülne fel, akkor azért minket fognak hibáztatni.”

Csapaton belül azonos taktikák jönnek

Az Autosport közben nyilvánosságra hozta a szezon negyedik futamára érvényes gumiválasztásokat is. A versenyzők házon belül ugyanúgy gazdálkodnak, mint csapattársaik, de az istállók között találni eltéréseket.

A Pirelli Szocsiba is a közepes, a lágy és a szuperlágy keveréket szállítja

a száraz pályára alkalmas abroncsok közül. A Mercedes pilótái rövid etapokra készülnek, 1-4-8 arányban kérték az abroncsokat, tehát próbálják mellőzni a közepes keveréket, de ezzel szinte mindenki így van, csupán a Manor kért 2 szettet ebből a típusból. A Ferrari 6-6 arányban választott a két lágyabb keverék közül, a Williamsnél viszont 3-9 a megoszlás.

Extrém taktikára készül a Red Bull és a Haas, mindkét istálló 2 lágy és 10 szuperlágy szettet igényelt.

A Toro Rosso és a Force India is az 1-4-8-as elosztásra szavazott, a Renault, a McLaren és a Sauber pedig 1-5-7 arányban kért a közepes, a lágy és a szuperlágy abroncsokból a jövő hétvégi Orosz Nagydíjra.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!