Vágólapra másolva!
Fokozódik a feszültség a Ferrari táborán belül, mert Sanghajban újabb lehetséges futamgyőzelemről maradtak le. Úgy vélik, normális esetben felvehették volna a versenyt Nico Rosberg győztes Mercedesével.

A szezon harmadik futamán sem tudott a Ferrari veszélyes lenni a győzelemre, amelyet ismét Nico Rosberg szerzett meg a Mercedesszel. Az olaszok két autója már a rajtnál visszaesett, miután összeütköztek egymással, Rosberg viszont gondtalanul autózhatott a célig. Maurizio Arrivabene szerint a verseny képe egészen másként is alakulhatott volna, ha Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen azonnal a Mercedes nyomába eredhet.

„Normális körülmények között nagyon jó esélyünk lett volna nyerni” – mondta Arrivabene, miután Vettel bő 37 másodperces hátránnyal a 2. helyen ért célba. „Nagyon balszerencsések voltunk, és persze bosszantó, ha ilyen történik, de előbb vagy utóbb meglesz a dobogó legfelső foka is, mert az autónk elég jó. Ezt már bizonyítottuk, és a stratégiánk is tökéletes volt, úgyhogy most új lapot nyitunk, és pozitívan tekintünk előre.”

A Ferrari gyors, de a konstruktőri pontversenyben a Red Bull csak alig van lemaradva mögöttük, a Mercedes pedig fölényesen vezet Forrás: AFP/Greg Baker

Arrivabene elismerte, hogy a Ferrarik „még nem értek oda az élre”, és azt sem tagadta, hogy Sergio Marchionne, az olasz gyártó elnöke nem elégedett az eddigi szereplésükkel. Az olasz-kanadai üzletember a futam után a Sky Sportsnak azt mondta, szerinte a két Ferrari rajtbalesete „nekik kínosabb volt, mint nekem”, és „mesterműnek” nevezte a Vettel-Räikkönen páros felzárkózását.

A futam előtt viszont Marchionne leszögezte, nem hatja meg, ha a Ferrari versenyképes, de a csapat mégsem szállítja az eredményeket.

„Mindegy, hogy eddig mi történhetett volna, ha nem történt meg. Nem nyertünk, ezt most helyre kell hoznunk” – mondta Sanghajban vasárnap délelőtt. „A csapat tudja, hogy ketyeg az óra, el kell kezdenünk versenyeket nyerni, hogy győztesként térhessünk haza.”

Az idén először mindkét Ferrari célba ért, de a győzelem továbbra is távolinak tűnik Forrás: AFP/Greg Baker

Az Autosport a Kínai Nagydíj pénteki szabadedzései alapján arról számolt be, hogy a Ferrari valószínűleg nem járatja maximális teljesítményen az erőforrását, elsősorban az Ausztráliában egyszer már elromlott turbó újabb meghibásodásától tartva.

és szerintem tudtuk, hogy a szezon elején még nem leszünk pontosan a Mercedes szintjén” – mondta Marchionne. „Hamarosan viszont eljutunk arra a pontra, ahol már nem lesz számottevő a lemaradásunk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!