Vágólapra másolva!
Levélben követelték, hogy azonnal hagyják jóvá a 2017-es szezonra való felkészülést elősegítő tesztprogramjukat, különben nem vállalják az F1-es szereplést.

Tesztprogramot dolgozott ki a Pirelli a 2017-es technikai változásokra való előkészületek érdekében, de az F1 Commission továbbra sem hagyta jóvá. Paul Hembery, az olasz gyártó motorsportmenedzsere szombaton közelinek nevezte a megállapodást, a Motorsport.com viszont úgy értesült, Hembery nemrég levélben megfenyegette az FIA-t, hogy

kiszállnak az F1-ből, ha hétfőig nem kapnak hivatalos megerősítést.

Erre viszonylag könnyen lehetőségük is van, mert bár tavaly megnyerték a 2017–2019 közötti időszakra érvényes, kizárólagos gumiszállításra vonatkozó tendert, a szerződést még mindig nem kötötték meg, így az F1 igen kellemetlen helyzetbe kerülhet, ha a Pirelli valóban a sarkára áll.

A Pirelli nem hajlandó tovább várni Forrás: © FOTO STUDIO COLOMBO PER PIRELLI MEDIA (© COPYRIGHT FREE)/© Foto Studio Colombo

Hembery kijelentette, tesztelés nélkül „nem tudjuk elvégezni a munkánkat. Nem tudjuk teljesíteni az elvárásokat. Azt kérik tőlünk, hogy jelentős módosításokat hajtsunk végre úgy, hogy megváltoztatjuk a gumik vezethetőségét” – mondta. „Olyan gumikat kell készítenünk, amelyek kevésbé kopnak. Ezeknek ráadásul lehetővé kell tenniük, hogy a versenyzők szélesebb tartományban hajszolhassák őket. Ez nagy változás, jelentős teljesítménynövekedés, és fogy az időnk.”

A brit szakember szerint a Pirelli vezetése nem akarja, hogy a márka rossz színben tűnjön fel a szabályváltozások után, ezért ha valaki a tesztprogram megvalósításának útjába áll, inkább más kihívásokat keresnek. „Nagy változások várhatók, mindenki ezeket várja tőlünk, és a versenyzők is mást akarnak, mégsem kapunk eszközöket ahhoz, hogy megvalósítsuk a terveket” - mondta Hembery. „Az emberek azt hihetik, hogy nincs szükségünk tesztre, de igenis van.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!