Vágólapra másolva!
A világbajnoki címvédő pályafutása 50. pole pozícióját ünnepelhette, 3 tizedre megközelítette a melbourne-i pályacsúcsot. Rosberg abban reménykedik, hogy a 2. rajtkockából is jó lehetősége nyílik a győzelemre vasárnap.

Lewis Hamilton lehengerlő teljesítményére egyelőre nincs ellenszere a mezőnynek Ausztráliában. A brit pilóta péntek reggeltől folyamatosan az élen áll, lehet eső, lehet napsütés, a versenyek között állandóan bulizó brit megingathatatlannak tűnik. Bár az előző szezon végén leeresztett, és Nico Rosberg zsinórban háromszor is nyerni tudott, most ismét ő vette át a kezdeményezést, miközben a német az elmúlt két nap során több vezetői hibát is vétett.

amikor láttam, hogy javítok az időmön, és azt hiszem, úgy 4 tizeddel gyorsabb voltam az addiginál” – nyilatkozta a Sky Sportsnak a brit, aki 2,5 másodpercet faragott tavalyi, még a lágy gumikon elért pole pozíciós idején, ezzel pályafutása során az 50. alkalommal rajtolhat majd az élről. Hamiltonnak ráadásul már nem is volt szüksége arra, hogy egyedüliként 1:23-as kört fusson, mert Rosberg a korábbi eredményét sem tudta felülmúlni, így már két perccel a leintés előtt ünnepelhetett.

Hamilton saját elmondása szerint "szexi" köröket futott Forrás: AFP/Paul Crock

„Azt észrevettem, hogy a többiek nem tudták összerakni a köreiket, de nekem ez minden alkalommal sikerült” – újságolta. „Biztosra kell menni, nem szabad hibákat elkövetni, és

vagy megléphetnek, és a következő körben már nehéz lehet javítani. Ezért próbáltam mindig emelni a szintet, ez szuper izgalmas számomra.”

A brit pilóta rámutatott, hogy a rádiózás visszaszorítása miatt a versenyzőknek sokkal felkészültebben kell felállniuk a rajtrácsra, mert a váratlan helyzetek esetén

a csapat nem mondhatja meg nekik, hogy mitévők legyenek.

„Ezt izgalmasnak tartom, mert újszerű, és remélem, hogy látványosságot eredményez. Erősen kétlem, de majd meglátjuk” – tette hozzá, és az időmérő kapcsán is arra kérte a közönséget, hogy nyilvánítsanak véleményt, amiből a döntéshozók is következtetést vonhatnak le.

Rosberg az időmérőn is hibázott, de nem ezért maradt le a pole-ról Forrás: AFP/Saeed Khan

Hamilton fölénye mellett a Mercedes napját Rosberg 2. helye tette teljessé. A német pilóta felhívta rá a figyelmet, hogy a szezon még csak most kezdődik, de úgy véli, „lenyűgöző, hogy már harmadik éve jelentős előnnyel érkezünk ide.” Hamilton 0,838 másodperccel végzett a 3. rajtkockát megkaparintó Sebastian Vettel előtt - ez ugyan 6 tizeddel kisebb előny a tavalyinál, 1:23.837-es időeredménye azonban

mindössze 3 tizedre van a melbourne-i, még a V8-as korszakban felállított pályacsúcstól.

Rosberg a saját teljesítményével nem volt elégedett, miután egyedül a pálya harmadik szektorában győzte le Hamiltont. „Természetesen nem örülök a 2. helynek. Az utolsó köröm a Q3-ban jól sikerült, de

A 2. helyről rajtolva is jó lehetőségeim lesznek” – reménykedett.

A Mercedes technikai vezetője, Paddy Lowe szerint a melbourne-i időmérő „az év legfontosabb órája”, mert „itt derül ki valójában, hogy ki milyen autót épített a szezonra, hiszen ez az első alkalom, amikor összemérjük magunkat az ellenfelekkel, és maximális teljesítmény, a legkisebb tömeg mellett feszegetjük a határokat.”.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!