Vágólapra másolva!
A faenzai istálló technikai igazgatója elismerte, hamarabb elkezdtek dolgozni az STR11-en, mint ahogy a motorszállító kilétére fény derül, ezért kénytelenek voltak tippelni, hogy milyen is lesz a Ferrari motor, amit be kell építeniük.

Az elmúlt évtizedek során a Forma-1 bizonyos szempontból az űrkutatáshoz hasonlítható műszaki színvonalra fejlődött, és teljesen megszokott, hogy a csapatok a legfejlettebb eszközök használatával alkotják meg minden évben az aktuális autókat. Ehhez képest meglepő, hogy a Toro Rosso technikai igazgatója, James Key elismerte,

fogalmuk sem volt, hogy milyen motorhoz kezdik el tervezni az idei STR11-et.

„Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az erőforrás megváltozhat, de nem tudtuk, pontosan mikor születhet meg a döntés, annyi tudással folytattuk a munkát, amennyi rendelkezésünkre állt, és megpróbáltuk kitalálni, hogy mihez kezdjünk” – idézte Key-t az Autosport. „Ez őrültségnek hangzik, de fotókra, az ötleteinkre és némi szóbeszédre támaszkodtunk. Ezek alapján kénytelenek voltunk egy vészforgatókönyvet összerakni.”

Sacc/kb alapon kezdték meg az új Toro Rosso tervezését Forrás: NurPhoto/Joan Valls/NurPhoto/Joan Valls

„Valószínűnek tűnt, hogy a Ferrari lehet a befutó, de a tervezéssel kapcsolatos lehetőségekről nem egyeztethettünk velük, mielőtt a megállapodást aláírtuk. A

– tette fel a kérdést a nagyra tartott brit szakember, aki elárulta, őt is meglepte, hogy a becsléseikkel nem tévedtek sokat, azok közel voltak a valós helyzethez.

Akadtak műszaki gondok az új autóval, de az olaszok már a szezonkezdet előtt is komoly fejlesztésekkel készülnek Forrás: DPPI media/Florent Gooden

Key elmondta, nem a Ferrari erőforrás konstrukciója, hanem részletmegoldásai állították nagy feladat elé őket. Állítása szerint

a hűtés megtervezésével hónapokat szoktak eltölteni, de most két hét alatt megoldották,

így tudták tartani a szoros határidőket. Ezután még mindig szükség volt arra, hogy a gyártórészleg is óramű pontossággal dolgozzon, Key úgy vélte, ők is kiemelkedő munkát végeztek. „Pokoli három hónapunk volt” – ismerte el a brit mérnök.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!