Vágólapra másolva!
Az FIA azt fogja kérni a Pirellitől, hogy jövőre strapabíró abroncsokat készítsen az új szabályokhoz. Ehhez kapnak tizenkét tesztnapot is.

A BBC úgy tudja, az FIA arra fogja kérni a Pirellit, hogy 2017-től gyártson olyan gumikat a Forma-1-hez, amelyek nem szorulnak pátyolgatásra a szélsőséges hőfáradás miatt. Amióta 2011-ben beszállt a sportba, az olasz gyártót folyamatosan támadták – a helyzet a 2013-as Brit és a tavalyi Belga Nagydíjon történt defektek miatt különösen elmérgesedett.

Habár a Pirelli végig azt állította, a Forma-1 kérésére gyárt gyorsan elhasználódó gumikat, amelyekkel legalább két-három kerékcserére van szükség, ez a gyakorlat a nézők és a pilóták körében végig népszerűtlen maradt. A brit lap szerint jövőre szemléletváltás jön, a Pirellinek ugyanis az új technikai szabályokhoz igazodva strapabíróbb gumikat kell majd készítenie, hogy

a versenyzők a határon vezetve keményen nyomhassák a gázt.

Az utóbbi években gyakran az időmérőn is ügyeskedniük kellett, nehogy az abroncsok a kör végére elveszítsék a tapadást.

2017-től a versenyzőknek remélhetőleg nem kell majd úgy bánniuk a gumikkal, mint a hímestojással Forrás: DPPI media/Florent Gooden

2017-től jelentősen átalakítják, hogy 3-4 másodperccel gyorsabbá tegyék az autókat. Kedden végül egy olyan tervet fogadtak el, amellyel a leszorítóerő a Red Bull javaslatával szemben nem 50, hanem csak 30 százalékkal nő – ezt a gumik még könnyebben elviselik, anélkül, hogy a keréknyomást túlságosan meg kellene emelni.

A köridők javulása egyrészt a nagyobb leszorítóerőnek lesz köszönhető, másrészt annak, hogy

a gumik méretét is megnövelik: az elsők futófelülete 6, a hátsóké 8 cm-rel lesz szélesebb.

A hónap elején a Pirelli a versenyzőkkel is tanácskozott milánói főhadiszállásán, ahol a beszámolók szerint azt mondták nekik, bármilyen abroncsokat hajlandóak és képesek gyártani az F1 igényei szerint. A Pirelli kap hat, egyenként kétnapos tesztet is az új gumikkal való kísérletezéshez, már csak azon folyik a vita, hogy milyen autót használhatnak hozzá.

2017-től egyébként a nyomtáv 180-ról 200 cm-re nő, az első szárny 15, a hátsó pedig 20 cm-rel lesz szélesebb, az utóbbi magasságát viszont 15 cm-rel csökkentik. A kasztni megengedett maximális szélessége 140-ről 160 cm-re változik, a padlólemez hátrébb fog kezdődni, a diffúzor pedig 5 cm-rel magasabb lesz, az elejét pedig 17,5 cm-rel előrébb hozzák.

Viszont az autók még nehezebbé válnak:

a pilóta nélküli minimális száraz tömegüket 702-ről 722 kg-ra növelik, és ehhez jövőre először 5 kg-ot még a gumikért is rá lehet számolni. A különbség a pár évvel ezelőtti 605 kg-hoz képest jelentős, ez nem aratott tetszést a versenyzők körében.

Az idén is újak a gumik

A Pirelli már az idén is áttervezte a gumijait, a futófelület alá beillesztett egy kemény keverékű réteget, amitől azt várja, hogy a tapadás ne hirtelen, hanem egyenletesen csökkenjen. „Sokkal jobb, ha nem egyik pillanatról a másikra, hanem fokozatosan veszik el" – vélte a Pirelli programját a pálya mellől irányító Mario Isola.

Noha ő azt állította, a koncepció a barcelonai teszteken bevált, Lewis Hamilton nem volt elragadtatva tőle, és arról számolt be, hogy

az új gumik egyszerűen kevésbé tapadnak a tavalyiaknál.

Az utcai pályákra szánt ultralágy keverékről, amely Isola szerint 5-8 tizeddel gyorsabb a szuperlágynál, pozitívabb visszajelzéseket adtak a versenyzők, noha a Pirelli először meglepődött, hogy a Ferrari és a Red Bull már az első héten kipróbálta. Isola szerint ennek az lehetett a magyarázata, hogy minél korábban fel akarták térképezni a keverék működését, és ehhez a hétem az időjárási körülmények is megfelelőek voltak.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!