Vágólapra másolva!
A tavalyi hányattatások ellenére továbbra is győzelmekben bíznak, bár nem tudják, mikor jutnak el idáig. Alonsónak és Buttonnak tetszik a csapat új autója.

Noha a McLaren tavaly a Honda partnereként sokkal gyengébben szerepelt, mint egy évvel korábban, a Mercedes fizető ügyfeleként, az istállót irányító Ron Dennis kitart amellett, hogy

a Forma-1-ben ma már csak gyári támogatással lehetséges győzni,

márpedig nekik továbbra is ez a cél lebeg a szemük előtt.

„Nem bocsátkozunk jóslatokba, hogy mikor sikerül elérnünk azokat a győzelmeket, de azt bártan kijelenthetem, hogy a csapatunk minden egyes tagja kérlelhetetlen elszántsággal dolgozott az elmúlt pár hónapban" – mondta Dennis az interneten bemutatott új McLaren színre lépése kapcsán. „Ennek az lett az eredménye, hogy az MP4-31 fejlesztési görbéje meredekebbé vált a tél folyamán, ezért nagyon büszke vagyok a csapatunk erőfeszítéseire."

A McLaren MP4-31 Forrás: McLaren

Fernando Alonso, aki tavaly a Ferrarinál töltött öt év után csatlakozott újra a McLarenhez, ám az F1-be motorszállítóként visszatérő Honda küszködése miatt pontot is csak néhányszor sikerült szereznie, azt mondja, az egész alakulat „pokolian sokat tanult" az előző szezonban, és a tél személy szerint neki is tartalmas volt.

„Szokás szerint rendkívül keményen edzettem, de közben töltöttem időt a családommal is, és figyelemmel követtem a McLaren Technology Centre-ben zajló kemény munkát, ahol a srácok elképesztő teljesítményt nyújtva mindennel időben elkészültek" – mondta. „Szakurában a Honda is gőzerővel dolgozott."

Ami azt illeti, az egész gyönyörű – úgy látom, aerodinamikai szempontból különösen szép, én magam pedig 100 százalékig készen állok a kihívásra."

Az új autó oldalról Forrás: McLaren

Csapattársa, Jenson Button azt állította, a McLaren a 2015-ös hányattatások ellenére „kicsattan a tapinthatóan pozitív energiától." A Hondáról a télen újabb aggasztó hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a cég új turbófeltöltője az elődjénél hatékonyabb, de a próbapadon ugyanolyan megbízhatatlan volt, ezt azonban a cég egyszerű spekulációnak minősítette. A programjukat irányító Arai Jaszuhisza most elismerte, hogy

majd csak a két barcelonai teszt után derül ki, hol állnak valójában.

„A tavalyi tapasztalatokból okulva a szünetben változtattunk a kompresszoron és a hajtáslánc hardverének más elemein, így az egész koncepciónk kiforrottabbá vált" – tette hozzá. „A nyolc tesztnap alatt arra fogunk koncentrálni, hogy az új kasztnival, motorral és különösen az ERS-szel biztosítsuk az autó megfelelő balanszát."

A tavalyi McLaren MP4-30 végső specifikációja Forrás: Pirelli

„Már alig várjuk, hogy visszatérjünk a pályára, adatokat gyűjtsünk, és az információkat visszajuttassuk a mérnökeinkhez, ily módon felkészülve Melbourne-re és a továbbiakra."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!