Vágólapra másolva!
Adrian Newey szerint nem hoz megváltást az F1 számára a sokat szidott zsetonrendszer eltörlése. Azt sem hiszi, hogy a Renault ettől behozhatja a hátrányát, vagy a független csapatok esélyei javulni fognak.

Bár még nem jelentették be hivatalosan, a Renault Sport Racing ügyvezetője, Cyril Abiteboul elárulta, hogy az autógyártó csak úgy volt hajlandó az F1-ben maradni, ha 2017-től eltörlik a motorfejlesztést szabályozó zsetonrendszert. Ez várhatóan meg is történik, de Adrian Newey, a Red Bull műszaki tanácsadója és több világbajnok autó tervezője a Reutersnek kijelentette, a sokak által kitörő örömmel fogadott változás „egyszerűen csak nagyobb költekezést" fog eredményezni.

Newey rámutatott, hogy a jelenlegi motorformula kidolgozásakor az volt a cél, hogy egy ponton a fejlesztést teljesen befagyasszák, így a hátrányban lévők felzárkózhassanak, de ez végül nem valósul meg. „Most költekezési roham fog indulni. A nagy gyártók bődületesen sok pénzt költenek, úgyhogy szerintem a Renault-hoz hasonló vállalatok, amelyek erre nincsenek felkészülve, valójában még nagyobb hátrányba fognak kerülni."

Newey szerint korai volt az öröm a zsetonrendszer várható betiltása miatt Forrás: AFP

A brit tervezőzseni „különösnek" nevezte a várakozást, hogy a korlátlan fejlesztéstől majd kiegyenlítődnek az erőviszonyok. Az F1 problémái között szerepel az is, hogy a gyári csapatokat az ügyfeleik szinte biztosan nem győzhetik le, még akkor sem, ha szabályok szerint ugyanolyan motort kell kapniuk, mint amilyet az adott gyártó saját istállója használ. Newey szerint ugyanis egy fontos részletre nem térnek ki a szabályok.

„Arra nem kötelezi a gyártókat semmi, hogy ugyanazt a szoftvert, és ezáltal ugyanazt a teljesítményt biztosítsák az ügyfeleiknek" – mondta. „Emiatt senki sem panaszkodik, mert az ügyfélcsapatok szerződése nem engedi meg." Newey azt elismerte, hogy a Red Bull a tavaly sokat szidott Renault-tól minden tekintetben a többiekével megegyező erőforrást és szoftvert kapott, inkább attól tart, hogy a franciák nem tudják majd tartani a többi gyártó fejlesztéseinek ütemét.

A tudást meg kell venni, ellesni nem lehet

Newey a 2014-es szezon derekától kezdett háttérbe vonulni, mert kiábrándult az erőforrásoknak szerinte túlzott jelentőséget tulajdonító F1-es szabályokból. A brit tervező úgy véli, a motorok révén kialakítható előny sajátos jellegű, és nehezebben behozható például az aerodinamikai eredetűnél. „Egy motort nem lehet lefényképezni, legalábbis beépítve nem" – mutatott rá Newey, aki hozzászokhatott már ahhoz, hogy az autói aerodinamikai megoldásai feltűnnek az ellenfeleknél is.

Úgy véli, a hátrányban lévő gyártók számára nincs más megoldás, a szükséges tudást meg kell szerezniük. „Így történt tavaly a Ferrarinál is, ahol a Mercedest elhagyó mérnökök hasznosítani tudták az ismereteiket, és jelentős teljesítménynövekedést hoztak a Ferrari motor számára" – foglalta össze. „Ezek az erőforrások még viszonylag kiforratlanok. Már most is láthatjuk, milyen ütemben lehet fejleszteni őket. Nincs okunk feltételezni, hogy elértük a határaikat."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!