Vágólapra másolva!
A japánok sportprogramját irányító Jaszuhisza Arai elismeri, nagyon messze vannak az élmezőnytől, de a Q3-ba azért az idén már be akarnak jutni a McLarennel.

A 2015-ös szezon nagy csalódását szolgáltatta a McLaren-Honda szereplésre, ráadásul a gyenge teljesítmény miatti leégés a japánok egyébként optimista vezérkarát is meglepte. Dobogós helyeket és a jelenleg élen álló Mercedes megszorítását remélték, de végül pontot is csak néhány alkalommal szereztek, és a jelentős lemaradás mellé még csapnivaló megbízhatóság is társult. Sokan várják, hogy a Honda mivel rukkol elő 2016-ban, de a sportprogramjuk vezetője most visszafogottan nyilatkozott.

„Akad néhány gondunk” – ismerte el Jaszuhisza Arai az F1i.com-nak adott interjújában. „Az egyik a megbízhatóság, a másik az energia visszatáplálása. A koncepciónk már adott, jelenleg az MGU-H-t és a turbót teszteljük, de időre van szükségünk, hogy megbizonyosodjunk a megbízhatóságról. Három hónap áll a rendelkezésünkre ehhez, de több idő kell majd, hogy valóban lássuk, hol is tartunk.”

A Honda ki akar törni a sereghajtók közül Forrás: Honda

Arai kijelentette: „Az ERS-sel kapcsolatos problémáinkat és a többi műszaki hibát Melbourne előtt orvosolni akarjuk. Ezek technikai kérdések. A csapat részéről annyit mondhatok, hogy a Q3-ba szeretnénk bejutni.” A japán szakember szerint ez az első lépés a már tavaly is beígért dobogók felé, de elismerte, még nem tudja, mikor érhetik el a célt. „Tudják, tavaly a téli tesztek előtt mindenki azt mondta, hogy nagyszájú vagyok!” - emlékeztetett.

Arait tavaly rengeteg kritika érte a McLaren-Honda formája miatt, és olykor a nyilatkozataival is meglepetést okozott a közvéleménynek. A wokingi csapattól azonban csak visszafogottan bírálták őt, és nem követelték a menesztését.

A turbó a kulcs

A Honda helyzetét nehezíti, hogy az F1-ben csupán egy előre meghatározott kvótarendszer „zsetonjainak” beváltásával lehet fejleszteni a hajtásláncokat, ami gátolja a felzárkózást. Arai szerint a rendszer „a költségcsökkentés szempontjából jó, mert korlátozza a fejleszthető területeket.” Bár azt mondta, általában hátrányt jelent, ha nagy lépést kell tenni előre, úgy véli, „most mindenki számára elegendő” zseton van, és „nem túl nehéz nagy elemeket cserélni” a motorban.

Arai kiemelte, hogy nagyobb turbófeltöltőt terveztek az idei erőforráshoz, de annak elrendezését nem változtatják meg, továbbra is a legkompaktabb hajtáslánc kialakítására törekszenek. „Komoly feladat, hogy megtartsuk a koncepciót, de változtassunk az égéstéren, és kisebbre tervezzük, amit lehet” – mondta, kiemelve, hogy a Honda kis axiális kompresszora problematikusnak bizonyult. „A méretek okozták a rossz hatékonyságot. Minden nagyon kicsi, és a motor nagy nyomású töltőlevegőt igényel, a turbina fordulatszáma viszont percenként csak 120 ezer lehet.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!