Vágólapra másolva!
Nehéz anyagi helyzetben voltak, de a fejlesztésekkel akkor sem álltak le, amikor nem tudták legyártani az új alkatrészeket. Ennek és a csapatszellemnek köszönhetik, hogy a körülmények ellenére jól szerepeltek.

Nehezen indult a Force India 2015-ös idénye: az idei autójukkal csak az utolsó szezon előtti tesztre készültek el, és az idény közben bevetett, B-specifikációjú modelljüket is késve tudták bevetni. Az anyagi gondokkal küzdő csapat ennek ellenére jól szerepelt: a konstruktőri bajnokságban az 5. helyen végeztek, és Sergio Pérez Oroszországban a dobogóra is felállhatott.

Az istálló ügyvezetője, Otmar Szafnauer úgy gondolja, a vártnál jobb szereplés annak köszönhető, hogy a fejlesztéseikkel akkor sem álltak le, amikor nem volt elég pénzük legyártani az új alkatrészeket. „Nekem az az elvem, hogy a fejlesztést nem szabad leállítani, mert az elveszített időt soha nem tudnánk behozni" – nyilatkozta a Motorsport.com-nak.

„Folyamatosan fejlesztettünk, és mindig úgy használtuk fel a forrásainkat, hogy a szélcsatornában és a CFD-vel végzett munka ne álljon le. Az alkatrészeket megállás nélkül teszteltük, még ha az igazi autónkra nem is mindig tudtuk felszerelni őket" – magyarázta, majd hozzátette, a 2015-ös autójuk első verzióját nem is tudták a szélcsatornában tesztelni.

Pérez a 9., Hülkenberg a 10. helyen végzett a bajnokságban Forrás: AFP/Alexander Nemenov

„Az első olyan változat, amelyet a szélcsatornában is kipróbáltunk, Barcelonára készült el, Silverstone-ban pedig minden összeállt, és azután jól teljesítettünk" – mondta. „Ki tudja, hol végeztünk volna a bajnokságban, ha ezt a szezon elején is meg tudtuk volna tenni."

Szafnauer szerint a jó szereplés másik oka az volt, hogy a nagyobb istállók vonzóbb ajánlatai ellenére sikerült megtartaniuk a kulcsembereiket. „A Red Bull és a Mercedes gyára között van a központunk, ilyen szomszédok mellett nehéz megtartani a megfelelő képességekkel rendelkező szakembereket" – nyilatkozta. „Ezért stratégiai szempontból kevésbé hagyományos módszereket kell bevetnünk. Olyan munkahelyet kell teremtenünk, ahol jó dolgozni, és az embereket elismerik az erőfeszítéseikért. Ezt mi meg tudjuk tenni, mások talán kevésbé."

Az ügyvezető szerint a csapatszellemnek az is jót tesz, hogy a Force India kevesebb alkalmazottat foglalkoztat, mint az élcsapatok, ezért a dolgozók úgy érzik, nagyobb szerepük van a sikerben. „Az ember jobban érzi magát, ha úgy érzi, sokat tett a közös munkába. Ez a jó érzés mindaddig fennmarad, amíg folyamatosan előrelépünk és az elvárások felett teljesítünk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!