Vágólapra másolva!
Ez is közrejátszhatott abban, hogy nem kaptak motort a többi gyártótól, de Horner úgy érzi, csak az igazságot mondták a franciákról. Egyértelművé akarták tenni, hogy a Renault nem végez elég jó munkát.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, egyáltalán nem bánta meg, hogy a szezon során többször élesen bírálta a Renault-t. Az istálló kapcsolata megromlott a motorszállítóval, és a Red Bull a szezon közben már azt is eldöntötte, hogy idő előtt felbontják a szerződésüket. A többi gyártótól azonban nem sikerült motort szerezniük, ezért 2016-ban is a Renault erőforrásait fogják használni, bár azokat új szponzoruk, a TAG Heuer nevére keresztelik.

Noha a Mercedes többek között a Red Bull negatív hozzáállásával is indokolta, hogy nem szeretnének velük motorszállítói szerződést kötni, Horner nem bánta meg a korábbi szavait. „Nem szabad elfelejteni, hogy ez az üzlet a versenyre épül. Én úgy gondolom, hogy kizárólag az igazságot mondtam el róluk" – nyilatkozta a Motorsport.com-nak. „Amikor feltettek nekem egy kérdést, válaszoltam. Ha megnézik, miket mondtam, nem hiszem, hogy találnak olyan nyilatkozatot, amelyik igazságtalan lett volna."

Horner szerint „elkerülhetetlen" volt, hogy a Red Bull vezetősége bírálja a vártnál gyengébb motort gyártó Renault-t. A kritikákat nem rosszindulatból fogalmazták meg, de úgy érezték, a franciákkal tudatniuk kell, hogy nem végeznek elég jó munkát. „Persze soha nem jó, ha nyilvánosan intézzük az ügyeinket, leginkább a csalódottság beszélt belőlünk" – mondta.

A Red Bull szerint jogosak voltak a kritikák Forrás: AFP

„A Renault igazgatósága ráadásul eléggé távol tartja magát a történésektől. Dieter Zetschével vagy Sergio Marchionnével ellentétben ők ritkán látogatnak ki a versenyekre. Azzal, hogy hangoztattuk a véleményünket, a Renault vezéreihez is eljuttattuk az üzenetet, miszerint vannak megoldandó problémák."

Nem voltak irreális követeléseik

Korábban felmerült, hogy a Renault problémáit felerősítették a Red Bull kritikái, hiszen még nagyobb nyomás alatt kellett dolgozniuk, és túl nagy elvárásokat támasztottak velük szemben. Horner azonban ezzel sem ért egyet. „Szerintem egy stabil, meglehetősen konzervatív vállalatról van szó, nekünk pedig a DNS-ünk része a folyamatos hajtás. Haladni és fejlődni akarunk" – magyarázta.

„Az előző év végén és a 2014 és 2015 közötti holtszezonban sok ígéretet kaptunk, ezért az elvárásaink is nőttek. Bosszantó volt, hogy még jobban lemaradtunk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!