Vágólapra másolva!
A jelenlegi formában nehéz lenne folytatniuk az együttműködést, de a franciák így is kisegíthetik az egyre nehezebb helyzetben lévő istállót. Mexikóban Horner is utalt az alternatív megoldásra.

Miután a Red Bull a Mercedestől és a Ferraritól sem tudott motorokat szerezni, most a Hondával és a jelenlegi partnerükkel, a Renault-val tárgyalnak a folytatásról. A McLaren azonban egyelőre nem egyezett bele, hogy a japánok jövőre egy másik istállónak is motort szállítsanak, a Renault-val pedig annyira megromlott a négyszeres bajnokcsapat kapcsolata, hogy a franciák nem szívesen folytatnák az együttműködést.

A Motorsport.com információi szerint mégis a Renault mentheti meg a Red Bullt, ugyanis azt fontolgatják, hogy márkajelzés nélküli motorokat ajánlanak fel nekik. Ez lehetővé tenné, hogy a Red Bull jövőre is az F1-ben maradjon, ugyanakkor a külvilág számára kevésbé lenne egyértelmű, hogy a Renault motorjait használják. Arról egyelőre nincs információ, hogy milyen nevet adnának a Red Bullnak szánt motoroknak.

Mégis a Renault mentheti meg a Red Bullt Forrás: AFP

Egy hétvégi nyilatkozatában Christian Horner is utalt rá, hogy a Red Bullnak több esélye is van a megmenekülésre. „Túl sok lehetőségünk nincs, de talán egy másfajta megoldás is szóba jöhet" – mondta a csapatfőnök, amikor a Hondával és a Renault-val folytatott tárgyalásokról kérdezték. A Motorsport.com szerint már ezen a héten döntés születhet arról, hogy a franciák adnak-e márkajelzés nélküli erőforrásokat a csapatnak.

A jövő évi autók tervezése közben már javában zajlik, a Red Bull és a Toro Rosso viszont hátrányban van amiatt, hogy még nem tudják, milyen hajtáslánc kerül az autójukba. Horner is tisztában van vele, hogy kezdenek kifutni az időből.

„A jelenlegi helyzet alapján odaérnénk az első tesztre, de már a határon lennénk" – nyilatkozta. „A Milton Keynesben dolgozó csapat már megmutatta, hogy képesek szoros határidők mellett dolgozni. Biztos vagyok benne, hogy most is sikerül elérni a céljainkat, ha néhány héten belül rendeződik a helyzetünk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!