Vágólapra másolva!
A brit sokáig aggódott a jövője miatt, hiszen nem tudhatta, hogy a Lotus egyáltalán ott lesz-e a 2016-os mezőnyben. Az istálló helyzete továbbra sem tisztázódott, de bizakodva várják a Renault segítségét.

A Lotus pénteken jelentette be, hogy az idei tartalékversenyzőjüket, Jolyon Palmert igazolták le a Haashoz távozó Romain Grosjean helyére. A GP2 tavalyi bajnoka nagy megkönnyebbüléssel fogadta a hírt, hiszen korábban abban sem lehetett biztos, hogy a csapat egyáltalán rajthoz tud állni a 2016-os idényben. Noha a Renault még mindig nem vásárolta fel a súlyos anyagi gondokkal küzdő Lotust, Palmer biztos benne, hogy találnak megoldást a csapat problémáira.

„A nyári szünet óta nagyon nehéz helyzetben van a csapatunk, de a Renault-val folytatott tárgyalások miatt bíztam a folytatásban" – nyilatkozta. „Nem tudom, most mi jár a Renault főnökeinek vagy a tulajdonosainknak a fejében, de szerintem arra az esetre is van ötletük, ha a Renault mégsem vásárolja fel a csapatot."

Palmer szerint a Lotus túl jó csapat ahhoz, hogy jövőre ne legyenek ott a mezőnyben, ezért biztosan találnak megoldást a nehéz helyzetre. Az anyagi gondokat egyébként némileg a brit újonc szerződtetése is enyhítheti, hiszen Palmer nem érkezett üres kézzel: idén állítólag nagydíjanként 300 ezer dollárt fizetett azért, hogy részt vehessen a pénteki első szabadedzéseken, a versenyzői ülésért pedig milliókat fizet.

Palmer a pénteki első szabadedzéseken ismerkedhetett az F1-es Lotussal Forrás: AFP

Tudják, mire számíthatnak

Palmer nem is tagadja, hogy a pénzre is szüksége volt a szerződéshez, de úgy érzi, a tehetségével is kiérdemelte az ülést. „Remélem, az egész csomag vonzó volt számukra" – mondta. „Ismernek engem, tudják, mire vagyok képes a pályán. Örülök, hogy sok időt tölthettem az autóban, mert így 100 százalékosan biztosak lehetnek benne, hogy képes leszek jó eredményeket elérni."

„Nem kell ismeretlen tényezőkkel számolniuk, hiszen idén minden versenyen a csapattal dolgoztam. Ismerem az embereket, az autót, az istálló felépítését, és sok munkát fektettem az idei szezonba."

Palmer azután kezdett komolyan reménykedni a Lotus ajánlatában, hogy az istállónál 2012 óta versenyző Grosjean bejelentette a távozását. „Azt hittem, a Renault-val folytatott tárgyalások az ő személyéhez is kapcsolódnak" – mondta arra utalva, hogy a Renault állítólag szeretett volna egy francia versenyzőt a gyári csapatába. „A távozása engem is váratlanul ért, de hirtelen megnyílt előttem a lehetőség."

Még nincs döntés

A Renault és a Lotus között továbbra is zajlanak a tárgyalások, de a végső döntés még nem született meg. A franciák jövő évi tervein pedig több csapat sorsa is múlhat, hiszen az utóbbi hetekben állítólag a Red Bull-lal is újra tárgyalnak a folytatásról. A Lotus vezérigazgatója, Matthew Carter mindenesetre optimista.

„A részletekről még nem beszélhetünk, de már van egyértelmű elképzelésünk arról, hogyan alakul a sorsunk a következő idényben" – nyilatkozta. „Jelenleg semmit nem erősíthetünk meg, de már elindultunk egy úton, és Enstone-ben is kezd rendeződni a helyzet."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!