Vágólapra másolva!
Szerinte nagyobb szerep jutna a versenyzők képességeinek, ha kevesebb időt kapnának a gyakorlásra. Pérez szerint szükség van a három szabadedzésre.

Nico Hülkenberg úgy véli, izgalmasabbá lehetne tenni a Forma-1-es versenyeket, ha csökkentenék a szabadedzések számát. Jelenleg pénteken két 90 perces, szombaton pedig egy 60 perces edzésen gyakorolhatnak a csapatok az időmérő és a verseny előtt, ami Hülkenberg szerint túl sok idő.

„Szerintem érdekesebb lenne, ha sokkal kevesebb szabadedzést rendeznénk, mint a GP2-ben" – utalt az F1 utánpótlás-szériájára, ahol az időmérő előtt csak egyszer 45 percet gyakorolhatnak a versenyzők. „Ez talán túl kevés lenne, de én sokkal korábban a mély vízbe dobnám a versenyzőket."

Hülkenberg kevesebb szabadedzést szeretne Forrás: AFP

„A pilóták vezetési képességei is többet számítanának – ha manapság valaki küszködik, rengeteg idő áll a rendelkezésére ahhoz, hogy megoldja a problémáit."

A Force India másik versenyzője, Sergio Pérez azonban nem ért egyet a csapattársával, szerinte a csapatoknak szükségük van az összesen négyórányi edzésidőre. „A hosszú etapokat csak egyetlen edzésen, a másodikon tudjuk gyakorolni. Az időmérőre pedig csak a harmadik edzésen készülünk" – mondta.

„Az első edzés egyáltalán nem hasznos, mert a pálya még nagyon koszos, és folyamatosan javul az állapota" – mondta. „A hosszú és a rövid etapokra is csak egy-egy edzésen tudunk készülni, ezért nem hiszem, hogy túl sok időt venne el a gyakorlás."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!