Vágólapra másolva!
Szerinte a 2017-es idény a szabályváltozások miatt hosszú idő után a legjobb lehet az F1-ben. Úgy véli, sokkal élvezetesebb lesz vezetni az új autókat.

Noha Jenson Button jövőjéről egyelőre annyit lehet tudni, hogy 2016-ban még biztosan marad a McLarennél, a brit egy nyilatkozatában utalt arra, hogy később is szívesen versenyezne a Forma-1-ben. Szerinte ugyanis a tervezett szabályváltozások miatt a 2017-es idény mind a pilóták, mind a nézők számára különleges izgalmakat tartogat.

A Stratégiai Munkacsoport a 2017-es szezonban olyan autókat szeretne látni, amelyek a jelenlegieknél körönként 5-6 másodperccel gyorsabbak, ráadásul nehezebben vezethetőek és agresszívabb kinézetűek. A pontos szabályokról egyelőre nem egyeztek meg, de az biztos, hogy szélesebb abroncsokat és hátsó szárnyakat vezetnének be.

„Szerintem a Forma-1 tíz évvel ezelőtt egy nagyszerű sport volt abból a szempontból, hogy az autókat remek érzés volt vezetni. Úgy gondolom, most újra ebbe az irányba haladunk" – nyilatkozta Button. „Az emberek rájöttek, hogy változásokra van szükség, és változtatni is fognak."

Button szerint már jövőre jobb lesz a Forma-1 Forrás: AFP

„Úgy tűnik, a 2017-es szezon nagyon jó lesz – növelik a mechanikai tapadást és a leszorítóerő mértékét, remélhetőleg ésszerű megoldásokkal" – folytatta a 2009-es világbajnok. „Szerintem hosszú idő után ez lesz a Forma-1 legizgalmasabb éve, hiszen az autók újra 5-6 másodperccel gyorsabbak lesznek."

Button szerint az új szabályok a pilóták vezetési képességeit is jobban kiemelik majd. „Azon múlik majd, hogy milyen gyorsan tudunk átjutni egy kanyaron, hogy mennyire vagyunk tökösek, és mennyi kockázatot vállalunk" – vélekedett. „A jelenlegi autók hátulja össze-vissza mozog, miután befordultunk egy kanyarba, nincs elég tapadás."

A brit bízik benne, hogy a Forma-1 már jövőre érdekesebb lesz, 2017-re pedig rendkívüli izgalmakat ígér. „Az F1 most sem rossz hely, és egyre jobb lesz. Már jövőre is javulást várok, a 2017-es Forma-1 pedig elképesztő lesz – szerintem különleges izgalmakra számíthatunk" – nyilatkozta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!