Vágólapra másolva!
Az európai versenyek után ismét messzire utazik a Forma-1 mezőnye, Rosberg Szingapúrban kezdheti meg a visszakapaszkodást a monzai fiaskó után. A kivilágított utcai pályán zajló éjszakai verseny egyre népszerűbb a pilóták körében, pedig az idény egyik legnehezebb hétvégéje vár rájuk.

Noha az idei még csak a nyolcadik Forma-1-es nagydíj lesz Szingapúrban, a városállam villanyfényes utcáin rendezett verseny a mezőny szerint egyértelműen a szezon egyik fénypontjává nőtte ki magát. Manapság Abu-Dzabiban és Bahreinben is sötétedés után intik le a futamokat, de egyelőre a szingapúri maradt a versenynaptár egyetlen igazi éjszakai versenye. A mezőny két órával naplemente után, helyi idő szerint este 8 órakor rajtol el, ami egyedülálló hangulatot teremt a kivilágított felhőkarcolók tövében fekvő pályán.

A Forma-1 sajátos módon éri el, hogy a versenyzők és a csapattagok az esti órákban is csúcsformában legyenek:

megpróbálják figyelmen kívül hagyni az időeltolódást, és úgy alakítják a napirendjüket, mintha Európában lennének.

A pilóták szerint az első években nehéz volt megszokni a csúsztatott időrendet, de manapság már a hétvégének ezt a sajátosságát is élvezik, és különböző praktikákat is kidolgoztak a problémák leküzdésére.

"Amint az ember hozzászokik, hogy kora reggel fekszik le, majd délután ébred fel, ez is rutinná válik" - magyarázta Romain Grosjean. "Nem titok, hogy imádok aludni, ezért nekem nagyon fontos szempont, hogy a szobám reggel is sötét maradjon. Ha a hotelben nincsenek megfelelő sötétítő függönyök, akkor fekete szemeteszsákokat fogok felragasztani az ablakokra - ez a megoldás már nem ismeretlen számomra."

Szingapúrban 2 órával naplemente után rajtol el a mezőny Forrás: AFP

Grosjean szerint a rendkívül hatékony világítástechnikának köszönhetően

több szempontból azonban a Szingapúri Nagydíj az idény egyik legnehezebb versenye. "Szerintem nincs is ennél keményebb futam, főleg a hőség miatt" - véli Nico Hülkenberg. "Ez a pálya fizikailag teljesen kifacsar, és mentálisan is nagy kihívást jelent, mert a falak mentén versenyezve nagyon kevés lehetőségünk van a hibázásra."

Szingapúrban az esti órákban is a 30 fok feletti hőmérséklet a jellemző, ráadásul a pilótáknak nemcsak a meleggel, hanem a páratartalommal is meg kell küzdeniük. "Ha felemeljük a sisakrostélyunkat, hogy beengedjünk egy kis friss levegőt, azonnal megbánjuk, mert kint még melegebb van" - nyilatkozta Ricciardo.

Noha Malajziában is hasonló nehézségekkel kell megküzdeniük, a pilóták Szingapúrban a verseny hossza miatt még jobban kimerülnek a végére. A lassú tempó és a Safety Car gyakori jelenléte miatt ugyanis rendre ez az idény leghosszabb versenye, az eddigi legrövidebb szingapúri futam is 1 óra 56 perc után ért véget.

Az izzasztó körözés ellenére a pilóták hamar megszerették a Szingapúri Nagydíjat -

Alonso "modernkori klasszikusnak" nevezte a pályát, amely nélkül már el sem tudja képzelni a szezont,

többen pedig a hétvége hangulatát emelték ki. "Az egész városban érezni a zsongást, akárhova megyünk, nagyon jó a hangulat" - mondta Hülkenberg. "A pálya elképesztően néz ki, amikor esténként bekapcsolják a világítást. Gyakran elgondolkozom, mennyi munkával járhat egy ilyen forgalmas várost versenypályává varázsolni. Óriási logisztikai feladat lehet, de az erőfeszítés nem hiábavaló. Itt tényleg reflektorfénybe kerül a Forma-1."

Csak hárman osztoznak a győzelmeken

Kevésbé ismert tény, hogy Szingapúrban már jóval a 2008-as futam előtt is voltak olyan autóversenyek, amelyeket nagydíjnak neveztek, a hatvanas és hetvenes években rendezett Formula Libre futamoknak azonban nem sok közük volt a Forma-1-hez. A városállam évtizedekkel később tehát a mezőny és a rajongók számára is ismeretlen terep volt, de Fernando Alonso botrányos futamgyőzelme a 15. rajtkockából rögtön az első évben emlékezetessé tette a Szingapúri Nagydíjat.

A Safety Car gyakori vendég a versenyeken Forrás: AFP

A spanyol két évvel később bebizonyította, hogy nem csak a csapattársa segítségével tud nyerni Szingapúrban, így Lewis Hamiltonhoz hasonlóan kétszeres győztesnek mondhatja magát.

A pálya legsikeresebb versenyzője azonban Sebastian Vettel,

aki az eddigi hétből három Szingapúri Nagydíjat nyert meg, ráadásul zsinórban tette ezt 2011 és 2013 között. Alonso és Vettel egyébként mind a hét eddigi futamon pontszerző volt, és ötször állhattak fel a dobogóra.

Csökken a tempó

Az előző két nagydíjhelyszín, Spa és Monza a versenynaptár leggyorsabb pályái közé tartoznak, Szingapúrban viszont sokkal kisebb sebességgel köröznek majd az autók. Az 5065 méter hosszú aszfaltcsík az F1 egyik leglassabb pályája, de a másik utcai helyszínnél, Monacónál azért némileg tempósabb. Bár ezen a pályán található a legtöbb kanyar, a 23 forduló között egyeneseket is találunk. A 832 méter hosszú célegyenes végén az autók a 310 km/ó-s végsebességet is elérhetik,

összességében azonban a lassú, gyakran derékszögű kanyarok uralják a pályát.

"Egy remek pályáról van szó, hiszen az utcai helyszínekre jellemző, klasszikus 90 fokos kanyarok mellett technikás szakaszokat és néhány igazi egyenest is találunk itt" - mondta Grosjean. "A pálya legnagyobb részén azonban kanyar van kanyar hátán, ezért végig nagyon elfoglaltak vagyunk a pilótafülkében."

Hülkenberg elárulta, hogy számára az első szektor a legélvezetesebb. "Különösen a gyors jobbos fordulót, a 6-os kanyart szeretem, illetve a 7-es kanyar előtti féktávot" - magyarázta. "Ahhoz képest, hogy utcai pályáról van szó, meglepően sok a technikás kanyar. Fontos, hogy az autónk a bukkanókon is megőrizze a stabilitását, a lassú és közepes tempójú kanyarokban pedig önbizalmat adhat, ha tudjuk használni a kerékvetőket."

A szingapúri pályarajz Forrás: FIA

A szingapúri pálya nemcsak a versenyzőket, hanem az autókat is a szokásosnál jobban igénybe veszi, nehéz feladatot állítva a mérnökök elé.

- nyilatkozta Paddy Lowe, a Mercedes technikai főnöke. "Egy kör során sokszor kell lassítani, ezért a fékek hűtésére sincs sok lehetőség. A huppanók és a gyakran használt kerékvetők sem kímélik az autókat."

A Szingapúri Nagydíj programja

Péntek:
12.00-13.30 - 1. szabadedzés
15.30-17.00 - 2. szabadedzés

Szombat:
12.00-13.00 - 3. szabadedzés
15.00-16.00 - Időmérő

Vasárnap:
14.00 - Verseny

Az Origón mindegyik eseményről élőben tudósítunk.



A Lotus technikai igazgatója a kigyorsítások szerepére hívta fel a figyelmet. "A köridő szempontjából kulcsfontosságú, az autók hogyan gyorsítanak ki a szűk és lassú kanyarokból" - magyarázta Nick Chester. "Ami a beállításokat illeti, fontos a lehető legnagyobb leszorítóerő. A lassú kanyarokban különösen lényeges, hogy jó legyen a tapadás, ezért erre koncentrálunk majd."

Fontos megemlíteni, hogy az idei versenyre némileg módosították a pálya vonalvezetését a 10-es és a 13-as kanyarok között. A szervezők azt remélik, hogy a változtatások után több előzést látunk majd, hiszen - ahogy az utcai pályák esetében megszokhattuk - Szingapúrban nehéz sikeres manővereket végrehajtani. A rajtsorrend ezért meghatározó lehet az eredmény szempontjából, az eddigi hét futamon ötször azt a versenyzőt intették le győztesként, aki a pole pozícióból indulhatott. A sikeres manővereket a két DRS-zóna könnyítheti meg, ezeket a célegyenesben és a 7-es kanyar előtti egyenesben jelölték ki.

Sok múlhat a stratégián

A Pirelli idén is a két legkeményebb abroncsát, a lágy és a szuperlágy keveréket viszi el az utcai pályára. "Ezek a gumik biztosítják a legnagyobb mechanikai tapadást, és gyorsan felmelegszenek, ez a két tényező Szingapúrban kulcsfontosságú a siker szempontjából" - magyarázta a sportigazgató Paul Hembery, aki szerint

ezen a pályán nagyon nehéz kidolgozni a megfelelő stratégiát.

"Rengeteg faktort kell figyelembe venniük, a pálya hőmérséklete például szokatlan módon megváltozik sötétedés után" - mondta. "A két gumikeverék teljesítménye is nagyon különböző, a hosszú versenytáv alatt pedig az üzemanyag-fogyasztásra is figyelni kell. A Safety Car pályára küldése is valószínű."

A délutáni edzéseken még nincs szükség világításra Forrás: AFP

A biztonsági autó jelenlétével valóban számolni kell, hiszen eddig az összes szingapúri versenyen a pályára kellett küldeni, a hét futam alatt összesen tízszer. A szűk pályán gyakran rosszul sülnek el az előzési kísérletek, de többször volt példa arra is, hogy a magányosan autózó pilóták koccantak a falnak. Tavaly egyébként Hamilton három bokszkiállással nyerte meg a versenyt, de az élmezőnyből többen csak kétszer cseréltek kereket.

Szingapúrban szinte minden nap esik az eső, de a záporok, zivatarok menetrendszerűen kora délután áztatják el a várost. A nagy melegben hamar felszárad a pálya, ezért a mezőny még egyszer sem versenyzett vizes aszfalton.

Rosberg nem adja fel

Hamilton Monzában komoly lépést tett az újabb bajnoki címe felé, miután az idei hetedik futamgyőzelmét aratta, Nico Rosberg pedig motorhiba miatt kiesett. A német hétvégéje balszerencsésen alakult, hiszen a használt motorjával az időmérőn sem tudta felvenni a versenyt az új fejlesztéseket használó Hamiltonnal, és a kiesése után 53 pontra nőtt a hátránya a tabellán.

Rosberg rendkívül csalódottan távozott Olaszországból, de azt ígéri, mostantól még keményebben fog küzdeni a sikerért.

Támadó stílusban fogok versenyezni, és semmiképpen nem adom fel a küzdelmet" - jelentette ki a német, aki egy szingapúri győzelemmel szeretné megkezdeni a felzárkózást.

"Tavaly csak néhány ezreddel maradtam le a pole-ról, és a versenynek is magabiztosan vágtam neki, de a kormánykerék hibája miatt kiestem. Tudom, hogy a tempóm megvan a győzelemhez, ezért remélem, tiszta hétvégém lesz."

Hamilton is reméli, hogy a csapattársának ezúttal nem akadnak majd műszaki problémái, a győzelmet persze önszántából nem fogja átadni neki. A spái és a monzai sikere után zsinórban harmadszor szeretne nyerni, ráadásul pályafutása 41. futamgyőzelmével

utolérné a példaképét, Ayrton Sennát az örökranglistán.

Érdekes egybeesés, hogy Hamilton a rajtok számában is ezen a hétvégén fogja utolérni Sennát, a 161. versenyének fog nekivágni.

Forma-1 Forrás: AFP

A Ferrari Monzában meglepően közel került a Mercedeshez az időmérőn, a versenyen azonban Vettel a fejlesztett motorral sem tudta tartani a tempót Hamiltonnal. Szingapúrban kevésbé fontos a motorerő, s bár itt is a Mercedes a legnagyobb esélyes, Toto Wolff szerint mindenképpen számolniuk kell a riválisaikkal. "Monzában is kiderült, hogy nem vagyunk legyőzhetetlenek" - utalt Rosberg kiesésére. "A Ferrari minden pályán a nyomunkban van, tökéletes munkát kell végeznünk."

A lassú pálya a Williamsnek egyáltalán nem fekszik, amit a pont nélkül zárt monacói és hungaroringi versenyek is bizonyítanak. Az istálló azonban reméli, hogy a legújabb fejlesztéseiknek köszönhetően ezúttal ütőképesebbek lesznek. A Williams helyett a Red Bull eredhet a Ferrari nyomába, az osztrákok már a magyarországi kettős dobogós helyezés után kijelentették, hogy legközelebb Szingapúrban számítanak kiugró eredményre.

A mezőny hátsó felében váratlanul egy versenyzőcserére került sor:

a Manor szerda délután jelentette be, hogy Szingapúrban nem Roberto Merhi, hanem Alexander Rossi vezeti az egyik autójukat.

Az amerikai további négy versenyen is lehetőséget kap az idény során, Oroszországban és Abu-Dzabiban azonban újra Merhi vezethet, mert Rossi ezeken a hétvégéken a GP2-ben fog indulni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!