Vágólapra másolva!
A spái defektek után Monzában új minimális keréknyomást és maximális kerékdőlést határoztak meg, de a csapatok az előzetes aggodalmak ellenére pénteken nem ütköztek semmilyen problémába emiatt.

Az Olasz Nagydíj pénteki edzésnapján nem igazolódtak be a Pirelli új előírásaival kapcsolatos félelmek. Nico Rosberg és Sebastian Vettel spái defektjeit követően az olasz cég úgy döntött, Monzában módosítja a minimális keréknyomásra és a maximális kerékdőlésre vonatkozó határértékeket. Többen attól tartottak, hogy ez nemcsak az autók viselkedését fogja megváltoztatni, hanem gondokat is okozhat, mert így a gumik eddigitől eltérő része lesz kitéve a legnagyobb terhelésnek, és gyorsabban elhasználódnak majd.

A Ferrari nem tapasztalt rendellenességet a magasabb keréknyomás miatt Forrás: Pirelli

Csütörtökön még úgy hírlett, a Pirelli 5 psi-vel akarja növelni a javasolt keréknyomást, amit sokan túlzónak éreztek, de Paul Hembery azt mondta, ők soha nem is gondolkodtak ekkora módosításban. Végül 21 és 19,5 psi-ben (1,45 és 1,34 bar-ban) határozták meg az első illetve hátsó kerekekre vonatkozó minimális értékeket – összehasonlításképpen Spában 20/18,5 psi, míg egy évvel ezelőtt Monzában még 18/18 psi volt az ajánlásuk.

– mondta az Origo GPhírek kérdésére a Red Bullt irányító Christian Horner péntek délután. „Mi ma elsősorban a hosszú etapokra koncentráltunk a szabadedzéseken, és minden száz százalékig normális volt."

Hasonlóan tapasztalatokról számolt be a Ferrari főnöke, Maurizio Arrivabene is. „A nyomásértékekkel tökéletesen ki vagyok békülve" – jelentette ki. „A Pirellitől egyértelmű információkat kaptunk, és teljesen tartottuk is magunkat az előírásokhoz."

Habár a Belga Nagydíj után a csapat és a gumiszállító viszonya feszültté vált, mert egymást hibáztatták a Vettel 3. helyébe kerülő defekt miatt, azóta tisztázták a helyzetet. „Világos és konstruktív eszmecserét folytattunk a Pirellivel" – árulta el Arrivabene. „Ma újabb eredményes egyeztetést bonyolítottunk le, és a jövőben még gyakrabban fogunk összeülni, hogy gördülékenyebb legyen közöttünk a kommunikáció."

Nem Spa miatt kellett korrigálni

Hembery azt mondta, a határértékek korrekciójára valójában nem is a spái defektek miatt volt szükség, hanem azért, mert az idei autók jelentősen gyorsabbak a tavalyinál, és ettől

a Curva Grandében például 16 illetve 10 százalékkal nőtt az első/hátsó gumik terhelése.

A Pirelli sportprogramjának főnöke elismerte, hogy a Belga Nagydíjon történtek hatására végeztek új szimulációkat Monzára, de a tavalyi autókkal szerinte a régi nyomásértékek is megfelelőek maradtak volna.

„Az értékeket a különféle csapatoktól származó adatokra alapozva állapítottuk meg" – árulta el Hembery az Origo GPhírek kérdésére. „Természetesen nem minden csapat egyforma, úgyhogy az egész mezőnyt figyelembe kell venni az elemzésnél."

Úgy tűnik, a többség esetében működnek az új előírások."

A Pirelli korábbi kemény/közepes helyett ezúttal a közepes/lágy keverékű gumikat hozta el Monzába, de az Olasz Nagydíjon is arra számítanak, hogy a hagyományosnak tekinthető egy kiállásos stratégia lesz az optimális.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!