Vágólapra másolva!
Éjszaka altatógázzal kábították el a 2009-es világbajnokot és feleségét a franciaországi nyaralásuk alkalmával, majd 300 ezer font értékű vagyontárgyat vittek el tőlük, köztük Jessica Button eljegyzési gyűrűjét is.

Filmekbe illő módon, a légkondicionáló rendszerbe juttatott altatógázzal kábították el Jenson Buttont, feleségét, Jessicát és a franciaországi nyaralásukra velük tartó barátaikat képzett betörők, adta hírül a Sun című brit bulvárlap. Az elkövetők a mély álomba zuhant sértettek körül feldúlták a St Tropez-ban lévő apartmant, és összesen 300 ezer angol font (körülbelül 132,5 millió forint) értékű vagyontárgyat vittek el, köztük Jessica 250 ezer fontot érő jegygyűrűjét is.

„A betörők ugyanabban a szobában jártak, ahol ő és Jessica is volt, az összes fiókot kihúzogatták” – mondta a lapnak egy Buttonhoz közel álló, névtelen forrás. „Nem zavartatták magukat, mert a gáz hatása miatt azt csináltak, amit akartak. Három másik barátjuk is ugyanígy volt, mindannyiukat elkábították. Csak reggel vették észre, hogy a házat felforgatták, amikor tántorogva magukhoz tértek. Rémisztő élmény volt, hogy tudták, a betörők ott voltak velük a szobában.”

Jenson Buttont kirabolták Franciaországban Forrás: McLaren

A lap szerint a rendőrség elmondta Buttonnak, hogy az ehhez hasonló betörések megsokasodtak a környéken, és úgy vélték, hogy két elkövető lehet felelős a bűncselekményért. Valószínűleg már napok óta figyelték a házat, ami a névtelen forrás szerint különösen ijesztő volt Button számára, mivel a betörés előtt előfordultak esték, amikor a férfiak csak később tértek vissza a szállásra, míg a hölgyek otthon maradtak.

„A rendőrök viszont úgy gondolták, hogy a betörők csak akkor kezdtek bele, amikor tudták, hogy mindenki otthon van, és már mélyen alszik” – mondta a forrás. „(Buttonék) a lehető leggyorsabban el akartak tűnni onnan, miután beszéltek a rendőrséggel." Nem ez az első eset, hogy Button rablás áldozatává vált: 2010-ben fegyveresek támadtak az őt és szűk körét szállító páncélozott autóra Sao Paulóban, a Brazil Nagydíj alkalmával, de a sofőrjük lélekjelenlétének köszönhetően el tudtak menekülni.

Nincs veszélyben Button indulása

A McLaren pilótájának szóvivője megerősítette, hogy ketten törtek be hétfő éjjel Buttonék bérelt villájába, miközben ők bent aludtak. „Számos ékszert vittek el, köztük – ami leginkább felháborító – Jessica jegygyűrűjét” – tette hozzá. „Noha senkinek sem esett bántódása, nem meglepő, hogy az érintetteket megrázták a történtek.” Twitter csatornája szerint Button a balul sikerült nyaralás óta is folytatja az edzéseket.

Menedzsere, Richard Goddard is biztosra veszi, hogy az altatógázzal végrehajtott támadás nem veszélyezteti a 2009-es bajnok részvételét a két hét múlva esedékes Belga Nagydíjon. „Teljesen jól van, semmilyen káros hatást nem érzett. Az incidens utáni napon már minden a normális kerékvágásban zajlott, úgyhogy ez biztosan nem befolyásolja a felkészülését Spára” – mondta a Sky Sportsnak.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!