Vágólapra másolva!
Túlságosan gyorsan kell szabályba foglalni a 2017-re tervezett új technikai szabályokat, amelyek hatásával kapcsolatban sem biztosak a csapatok. Attól tartanak, hogy elkapkodják a szabályalkotást, és az autók is túl gyorsak lehetnek.

A Forma-1 népszerűségvesztése és a Brit Nagydíj előtti unalmas versenyek miatt kialakult pánik közepette a Stratégiai Munkacsoport radikális szabályváltozásokat jelentett be már a 2017-es szezontól kezdve. A grémium célja, hogy az autók ismét gyorsabbak, és nehezebben vezethetők legyenek, alapvetően ezzel kívánják ismét felpezsdíteni a futamokat, és visszanyerni a közönség érdeklődését. Pat Symonds, a Williams technikai igazgatója viszont aggódik a tervek láttán.

„Nagy feladat, hogy a koncepciót jól valósítsuk meg, és szabályba is foglaljuk még 2016 februárjának vége előtt” – nyilatkozta az Auto Motor und Sportnak. „Az Előzési Munkacsoport két évig dolgozott a javaslatokon, mielőtt 2009-ben bevezettük. Öt alkalommal teszteltük az ötleteket a szélcsatornában. Szerintem a 2017-es megvalósítás nagyon ambiciózus, túl kevés az időnk” – mondta a veterán mérnök.

Balra az AMuS látványterve a 2017-re tervezett F1-es autóról Forrás: Auto Motor und Sport

Az általában jól értesült német kiadvány szerint több mérnök is szeretné, ha az új technikai előírásokat csak 2018-tól vezetnék be, és ezt támasztja alá az is, hogy csak a Red Bull és a Ferrari áll egyértelműen az újítások mögött, mert azt remélik, hogy így gyorsabban ledolgozhatják a Mercedes előnyét. Az anyagi gondokkal küszködő Lotus és Sauber ezúttal is ellenzi a változásokat, mert azok ismét költekezésbe hajszolják majd őket. Fejfájást okoz továbbá a mérnököknek az újszerű, delta alakú első szárny, valamint a jelenleginél szélesebb hátsó légterelő hatásainak prognosztizálása is.

Attól tartanak, hogy a turbulens légáramlatok nem könnyebbé, hanem nehezebbé teszik az előzést. A Mercedest képviselő Paddy Lowe szerint ez nem lesz probléma, Symonds viszont figyelmeztetett, hogy már most is 1,5 másodperc előny kell az előzéshez. Az előzetes becslések szerint az új autók akár 4-5 másodperccel is gyorsabbak lehetnek a jelenlegieknél, és ahogy a brit rámutatott „mindannyian tudjuk, hogy gyorsabb autókkal még nehezebb lesz előzni.” A lap úgy tudja, augusztus 18-án ülésezik ismét a munkacsoport, ekkor várhatók újabb fejlemények az ügyben.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma–1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!