Vágólapra másolva!
Christian Horner szerint nincs semmi baj a Pirelli munkájával, és a Michelin által ígért változtatások sem javítanának a versenyeken. A Pirelli jövőre a jelenlegi szuperlágynál is lágyabb abroncsokat vezetne be.

Bernie Ecclestone hamarosan megkezdi a tárgyalásokat a Pirellivel és a Michelinnel, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) mindkét gumigyártó jelentkezését elfogadta a 2017-es idényre. A két vállalatnak eltérő elképzelései vannak arról, milyen abroncsokra van szükség a Forma-1-ben, de Christian Horner szerint nem a javaslataikon fog múlni, hogy végül ki melyikük kap szerződést. A Red Bull csapatfőnöke attól tart, hogy Ecclestone azt a gumiszállítót választja, amellyel kedvezőbb anyagi feltételekről tud megegyezni.

"Attól még nem lesz jobb a versenyzés, hogy 18 collos gumikat használunk, vagy egy bokszkiállással teljesítjük a futamokat" - utalt Horner a Michelin javaslataira. "Szerintem pont ennek az ellenkezőjére van szükségünk: két-három bokszkiállásra, és talán nagyobb szabadságra a gumiválasztás terén."

"Szerintem a Pirelli jó munkát végzett, mióta beszállt a sportba, és a nehéz időszakokban is támogatták a Forma-1-et" - tette hozzá. "2017-ben pedig az autók is megváltoznak, ezért valószínűleg új gumikra is szükségünk lesz. Ez nagy kihívást jelent, de szerintem a Pirelli ezt is sikeresen megoldaná."

Horner örülne, ha a Pirelli maradna az F1 gumiszállítója Forrás: AFP/Alexander Klein

Lágyabb gumikra van szükség

A Pirelli sportigazgatója, Paul Hembery elárulta, a nyári szünet után kezdik meg a tárgyalásokat Ecclestone-nal. Noha 2017-től is szívesen maradnának az F1 kizárólagos gumiszállítói, Hembery szerint nem fognak bármi áron ragaszkodni a szerződéshez.

"Csak akkor maradunk a Forma-1-ben, ha ez gazdasági szempontból is megéri nekünk - és ha az F1 is azt szeretné, ha maradnánk" - nyilatkozta. A sportigazgató elismeri, hogy néhány változásra szükség lesz a következő években, idén ugyanis elmondása szerint túl óvatosak voltak a gumik tervezésekor.

"Van néhány ötletünk, ezeket szeretnénk már jövőre bevezetni" - mondta. "Az utcai pályákon használt lágy gumikkal kapcsolatban el kell gondolkozunk. Monacóban, Kanadában és Szingapúrban rendkívül lágy abroncsokra van szükség, lágyabbakra, mint a jelenleg használt szuperlágy abroncsok. A kemény gumiknak pedig inkább a mostani közepesekre kellene hasonlítaniuk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!