Vágólapra másolva!
A Haas mellett egy másik amerikai befektetői társulás is érdeklődik egy Forma-1-es csapat felvásárlása iránt. Úgy hírlik, az USA Nagydíj szervezőjét is a tagjai között tudó konzorcium a Manort veheti át.

Akár két amerikai csapat is szerepelhet jövőre a Forma-1-ben, értesült a Motorsport.com, mivel Ferrarival szoros technikai partnerségben autót építő Haas F1 mellett egy másik befektetői csoport is érdeklődik a világbajnokságban való indulás iránt. Ők viszont nem új istállót indítanának, hanem felvásárolnának egy csapatot, valószínűleg a továbbra is pénzszűkében lévő Manort.

A társulást egy New York-i pénzügyi szakember, James Carney, illetve Tavo Hellmund, az austini és a mexikói futam rendezője vezeti, így közvetlen F1-es tapasztalattal is rendelkeznek. A portál egyelőre nem tudta megszólaltatni egyiküket sem, de Carney képviselője megerősítette, hogy érdeklődnek a csapatvásárlás iránt, bár azt nem árulta el, hogy melyik istállóról van szó.

Amerikai kézbe kerülhet a Manor? Forrás: Pirelli

A Motorsport.com különböző forrásokból úgy tudja, hogy valószínűleg ismét a télen a szakadék széléről visszarántott Manor cserélhet gazdát. A brit kis csapatot a felszámolás előtt néhány nappal mentette meg jelenlegi tulajdonosuk, Stephen Fitzpatrick, az energetikai szolgáltatásokat nyújtó Ovo Energy alapítója, viszont továbbra is a mezőny végén kullognak.

A Manor az elmúlt hónapok során elsősorban a csapat újjáépítésével volt elfoglalva, és csak a szezon kilencedik futamán, a Brit Nagydíjon vetettek be először fejlesztéseket. Ez alátámasztja az értesülést, mely szerint Fitzpatrick további befektetőket vagy új tulajdonost keres, és úgy tudni, Hellmundék mindenképpen többségi tulajdont kívánnak vásárolni egy csapatban.

Vonzó lehet számukra, hogy a Manor az eredményektől függetlenül 2017-ig biztosan, legalább évi 40 millió dollár értékben részesül az F1-es jogdíjakból, mivel a jövőre biztosan érkező Haas F1 két évig nem kap a csapatokat megillető juttatásokból, így a Manor 10. helye a rangsorban biztosnak tekinthető. Ennyi idő elegendő lehet ahhoz, hogy a brit istálló is fejlődésnek induljon.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!