Vágólapra másolva!
A Manor pilótája beugróként versenyzett a Red Bull Ringen, és a célvonal átlépése után lelassított, a háttérből érkező Nicholas Latifi viszont már nem tudta elkerülni. Megúszták a nagy csattanást, de mindkét autó totálkárosra tört.

Forma-1-es pályafutása mellett a Formula Renault 3.5-ben is folytatja a versenyzést Roberto Merhi, a Manor pilótája. A spanyol tavaly sokáig harcban állt a bajnoki címért a későbbi győztes Carlos Sainzcal, az idén viszont csapatot váltott, és eddig csak a Hungaroringen tudott dobogóra állni, ahol már az is felmerült, hogy fáradtság, és az autóval való elégedetlensége miatt visszalép.

Merhi viszont maradt, és az F1 háromhetes szünetében is folytatja a versenyzést a WSR-ben. A Red Bull Ringen zajló hétvégén rendhagyó módon mindkét futamot vasárnap rendezik, a másodikon Merhi a 2. helyről rajtolna, erre viszont nem kerül sor, mert a spanyol pilóta óriási balesetet okozott az első futam leintése után, és a sportfelügyelők mindkét futamról kizárták. A spanyol először a 4. helyét vesztette el pályaelhagyásért kapott 10 másodperces büntetés miatt, majd a 11. helyét is elvették.

Merhi nagy balesetet okozott, a leintés után Forrás: Florent Gooden/DPPI

A Pons Racing színeiben induló versenyző áthaladt a célvonalon, majd a rajtrácsokkal egyvonalban jelentősen lelassított, a hátulról még versenytempóban érkező Nicholas Latifi pedig hátulról eltalálta. A kanadai pilóta láthatóan nem tudta eldönteni, hogy jobbról vagy balról kerülje ki Merhi autóját, végül balra kormányzott, de az autója jobb elejével eltalálta a spanyol Renault-ját. Latifi a nagy sebességkülönbség miatt felborult, de mindketten sértetlenül szálltak ki a roncsokból.

Az Autosport információi szerint az ütközés után több csapatfőnök is kritizálta a spanyolt, mivel a versenyzői eligazításon állítólag kifejezetten felhívták a pilóták figyelmét, hogy csak az 1-es kanyarnál lassítsanak a leintés után. A Pons csapatfőnöke, Emilio Villota Jr. nem kommentálta a sportfelügyelők döntését, Merhi viszont a Twitteren azt írta "balszerencsés eset volt örülök, hogy senki sem sérült meg. Az 1-es kanyarban koccantam, a felfüggesztés meghibásodott, ezért mentem jobbra, hogy kiszálljak. A büntetés megmagyarázhatatlan."

A verseny utáni hivatalos nyilatkozatában Merhi "túlzónak" nevezte a büntetést, ami "megakadályozta, hogy a második futamon a győzelemért harcolhassak", és további részleteket fedett fel arról, ő hogyan látta belülről a helyzetet. "Jól látható, hogy amikor megállok, közelítek a bokszfalhoz, és a mögöttem érkezők alaposan le vannak maradva, a (pálya) másik oldalán. Nem történt olyan mulasztás, ami igazolná ezt a büntetést. Minden véletlenszerűen történt, az események nagyon balszerencsésen követték egymást."

Merhi azt viszont nem említette meg, hogy miért haladt a rajtrácsok vonalában, és miért hagyott helyet maga mellett balra és jobbra is, miközben a sebessége már jóval alacsonyabb volt a mögötte érkezők tempójánál. A spanyol vezetői hibája hosszú ideje az első komolyabb megingása. Sokáig úgy tűnt, hogy a spanyol F1-es megbízatása csupán néhány futamig tart majd, a Manor menedzsmentje viszont elégedett a munkájával, így egyelőre szponzori háttér nélkül is folytathatja a szezont. Merhi az utóbbi időben többször is le tudta győzni előnyösebb alkatú csapattársát, Will Stevenst.

Eközben a Manornál

A Manor kapcsán nemrég olyan hírek láttak napvilágot, hogy az idén már mégsem építenek teljesen újat, John Booth, az istálló elnöke viszont az F1 hivatalos weboldalának elmondta, a céljuk, hogy 2016-ban és 2017-ben szerepeljenek a lehető legjobban, és egy új autó idei bevetése azon múlik, hogy segíti-e a csapat további fejlődését a következő szezonok során.

Booth hozzátette, lenyűgözőnek tartja, hogy minden futamon közelebb tudnak kerülni az élmezőnyhöz annak ellenére, hogy csak Silverstone-ba vittek fejlesztéseket, és kiemelte mindkét pilótájának teljesítményét is. A jövővel kapcsolatban elmondta, a Ferrarival élő együttműködésük „még soha sem volt erősebb”, a maranellói gyár mindent megtett a csapat túléléséért, azt viszont egyelőre nem erősítette meg, hogy a továbbiakban is Ferrari motorokat használnak majd.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!