Vágólapra másolva!
A Ferrari pilótájaként először látogatott Magyarországra Sebastian Vettel, aki megannyi protokolláris kötelezettsége mellett kétféle autót is vezetett a Hungaroringen, és nyomatékosan kijelentette, hogy a világbajnoki címre készül a Scuderiával. Helyszíni riport a Ferrari Racing Daysről.

Érkezés magángéppel szombaton délután, rendőri felvezetés, gálavacsora a szállodában, filmforgatás reggel egy benzinkúton, sajtótájékoztató és interjúk, találkozók a VIP vendégekkel, majd néhány élménykör egy utcai Ferrarival a Hungaroringen, végül F1-es bemutató a 2012-es autóval: ez volt Sebastian Vettel múlt hétvégi, budapesti látogatásának rövid krónikája.

A négyszeres világbajnok a Shell vendégeként vett részt a munkáltatója által szervezett Ferrari Racing Days második nyilvános napján, és igazi, kőkemény profiként teljesítette a rábízott promóciós feladatokat, legyen szó közös fotózásról, protokolláris látogatásról a szponzor mobil üzemanyag-laboratóriumában vagy a közönség szórakoztatásáról a célegyenesben gumit égetve.

Vettel nem spórolt a 2012-es Ferrarira szerelt gumikkal Forrás: Shell

„Nyilvánvalóan a versenyzés a dolog legjobb része” – jegyezte meg a délelőtti sajtótájékoztatón, ahol többször is mosolyogva várta ki, ahogy a pályán az F1-es autókat megszégyenítő motorhanggal haladnak el az XX programban résztvevő prototípus sportautók. Láthatóan sem ez, sem a nap folyamán más nem tudta kizökkenteni a kedélyes, fegyelmezett, de a programot németes precizitással lebonyolító sportolót.

Először vörösben Magyarországon

Az újságírókkal való találkozásakor gyorsan lefutotta a kötelező köröket: kiemelte, hogy várja már a jövő hónapban következő Magyar Nagydíjat, ami szinte egy „falak nélküli Monaco”, mivel a Hungaroringen kevés az egyenes, de sok a kanyar, így mindenképpen nehéz feladat a versenyzők számára. „Ez még mindig az első szezonom, egy megvalósult álmot élek, és nagyon várom már az itteni versenyt, mert Magyarországon sokan elkötelezettek a Ferrari iránt, rengeteg barátunk van itt” – mondta a német pilóta.

Sokan kilátogattak a Hungaroringre Vettel és a Ferrarik miatt, a dedikált sapkákért komoly küzdelem alakult ki a lelátón Forrás: Luca Martini/Ferrari

„Számomra új élmény lesz itt vörösbe öltözni, ráadásul ez egy olyan futam, amit még nem tudtam megnyerni. Remélem, az idén jó versenyünk lesz” – folytatta. „Szerintem passzolni fog a pálya az autónkhoz, úgy vélem, az idei autónk többé-kevésbé mindenféle helyszínen versenyképes volt. Persze még mindig van némi lemaradásunk, ezért nagyon igyekszünk. Silverstone-ba is viszünk néhány új alkatrészt azt remélve, hogy újabb lépést tehetünk előre.”

Folytatódott a megszokott vetteli retorika, de a Ferrari pilótája a következetesen eldarált nyilatkozatok mellett a testbeszédével is azt tanusította, hogy szilárdan hisz a közelgő győzelmekben. „Mindig sokat lehet fejlődni, én is rengeteget tanultam az előző néhány év során, és most egy újszerű mentalitással és hozzáállással találkoztam. Vannak dolgok, amelyek remekül működnek, másokon még van mit javítanunk. Mindenki próbál hozzájárulni ahhoz, hogy visszajuttassuk a Ferrarit az élre, és egyelőre jó úton járunk.”

Az élménykörök alatt Vettel ott driftelt, ahol csak tudott. A féktávokon az F12 Berlinetta elektronikája rendszeresen felvillantotta a vészvillogót, utcai használatnál már bajt sejtene Forrás: Luca Martini/Ferrari

A Mercedes viszont továbbra is borsot tör a Ferrari orra alá, és Vettel ezúttal sem kertelt, elismerte ellenfelei erényeit. „Manapság igen nehéz legyőzni őket, ezzel egyetértek. A csomagjuk nagyon versenyképes: erős a motorjuk, az autójuk és a versenyzőpárosuk is, úgyhogy nem könnyű eléjük kerülni, de mi is egyre jobbá válunk, remélhetőleg hamarosan a visszájára fordíthatjuk a helyzetet” – zárta monológját pozitív kicsengéssel, sokadszorra.

Diszkrét bókok

Az udvariasság jegyében Vettel a Ferrari és a Shell együttműködését szintén „az elmúlt években nehezen legyőzhetőnek” nevezte, és statisztikailag ezzel nehéz is vitatkozni: az F1 történetének eddigi legsikeresebb csapata tizenhat konstruktőri bajnoki címéből tízet szerzett a hollandok termékeivel, míg az egyéni győzelmek esetén az arány még jobb, tizenöt-tizenkettő. Ehhez persze az is kellett, hogy a cég már jóval az F1 elindítása előtt, 1929-ben Enzo Ferrari mellé álljon.

Vettel a Shell mobil laboratóriumába is beugrott. Ez a kamion minden F1-es futamon ott van, folyamatosan elemzik az üzem- és kenőanyagokat Forrás: Shell

Vettel kiemelte a háttérben dolgozó, mintegy 50 Shell-mérnök munkájának jelentőségét, valamint kitért az F1-es futamok mellett Le Mans-ba is elutazó, mobil laboratóriumra, amely minden helyszínen folyamatosan elemzi az üzem- és kenőanyagokat, hogy azok mindig megfeleljenek az FIA előírásainak, és a lehető legtovább kiterjesszék a motorok és a sebességváltók élettartamát. A precizitásra szükség is van, hiszen a német pilóta egyértelmű tervekkel érkezett Maranellóba.

„A tavalyi év több okból sem volt könnyű számomra, idén viszont új fejezetet kezdtem, és boldog vagyok, az első naptól kezdve mindenki nagyon segítőkész volt” – mesélte mosollyal az arcán. „A Ferrari versenyzője lettem, és a Ferrarival akarok világbajnok lenni. Ez persze igen ambiciózus cél, de úgy érzem, jó úton járunk. Az emberek motiváltak, még sok munka várhat ránk, de mi ezt felvállaljuk, és biztos vagyok abban, hogy nagyon sikeresek leszünk a jövőben.”

Michael Schumacher utolsó F1-es Ferrarija, a 2006-os 248 F1 egyik példánya is pályára lépett a Hungaroringen Forrás: Ferrari

A négyszeres világbajnok később a Ferrari F2012-es volánja mögött tett meg bemutató köröket, teljesített kerékcsere-gyakorlatot, és égetett gumit a célegyenesben a tizenötezer fős közönség örömére. Ennek két példánya még a maranellói istálló tulajdonában maradt, az F1 Clienti programban résztvevő többi nyugdíjazott autó viszont már magánkézbe került, bár továbbra is szigorú gyári felügyelet alatt állnak.

A legidősebb modell ezúttal egy F1-2000 volt, ezen kívül Michael Schumacher több, egykor sikeres versenyautója is pályára lépett a Hungaroringen. A két német Ferrari-pilóta közti párhuzam ezúttal nem került szóba, de nem lehetett nem észrevenni, hogy Vettel feladata nem egyszerűen a győzelem: aki emlékszik annak idején Schumacherre vörösben, kimondatlanul is a sikerszéria reneszánszát akarja látni benne. Ehhez ráadásul nagyon erőlködni sem kell.