Vágólapra másolva!
Legalábbis az egyik legtapasztaltabb mérnök, Pat Symonds szerint. Úgy véli, a pilóták az autó fejlesztésében is egyre kisebb szerepet vállalnak, de még mindig fontosak az észrevételeik.

Évek óta sokan panaszkodnak arra, hogy a jelenlegi Forma-1-es autók nem állítanak akkora kihívást a pilóták elé, mint a néhány évtizeddel ezelőttiek, hiszen sokkal könnyebb vezetni őket. Ezzel a véleménnyel nem mindenki ért egyet, hiszen az egyre bonyolultabb technológiájú autókkal sem könnyű bánni, még ha fizikailag nem is annyira megterhelő velük a versenyzés.

A Forma-1 egyik legtapasztaltabb mérnöke, a jelenleg a Williams technikai igazgatójaként dolgozó Pat Symonds azonban úgy véli, a versenyzőknek tényleg könnyebb dolguk van, mint az előző korszakokban. „Valóban úgy gondolom, hogy a mai autókat könnyebb vezetni, és ennek számos oka van" – nyilatkozta Symonds, aki az 1980-as évek elején került a Toleman F1-es csapatához, és azóta olyan pilótákkal dolgozott együtt, mint Ayrton Senna, Michael Schumacher vagy Fernando Alonso.

A Williams mérnöke szerint könnyebb vezetni a mai autókat Forrás: AFP

Symondsnak a karrierje elején a szívóhatást érvényesítő „szoknyás" autókkal is volt tapasztalata, és ezek a maiakhoz képest szerinte „állatok" voltak. „Dolgoztam az első turbókorszakban is" – tette hozzá. „A pilóták ráléptek a gázpedálra, és először semmi nem történt, utána viszont hirtelen a teljes motorerővel kellett megbirkózniuk. Azokat az autókat tényleg nehéz volt vezetni, de Ayrton Senna tudta, hogyan kell őket megszelídíteni."

A mérnökök is egyre jobbak

Symonds szerint a változás egyik oka, hogy a Forma-1-ben dolgozó mérnökök is egyre jobbak lesznek, ezért egyre hatékonyabb, könnyebben vezethető autókat tudnak tervezni. „A múltban gyakran előfordult, hogy egy versenyző azért esett ki, mert rossz sebességi fokozatba kapcsolt – ez ma már nem történik meg" – mondta.

A mérnök úgy véli, a versenyzők manapság az autó fejlesztéséből is kevésbé veszik ki a részüket, hiszen a mérnökök feladata sokkal bonyolultabb lett. Ennek ellenére azt mondja, a versenyzők szerepe továbbra sem elhanyagolható. „Még mindig van egy terület, ahova mi nem juthatunk be: az ember és a gép végső interakciójáról van szó" – mondta. „Gyakran előfordul, hogy a versenyző olyan beállításokat preferál, amely számunkra értelmetlennek tűnik. Ezt tiszteletben kell tartanunk."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!