Vágólapra másolva!
Kettős győzelmet arattak, öt év után taszítva le a cégcsoporton belüli riválisukat a dobogó tetejéről. Az F1-ben a Force Indiával versenyző Nico Hülkenbergnek sikerült megnyernie élete első 24 órását Earl Bamberrel és Nick Tandyvel hármasban.

A Porsche történetének 17. győzelmét aratta az autósport egyik legfontosabb versenyén, a vasárnap délután 3-kor leintett Le Mans-i 24 óráson. Öt év után először sikerült megfosztaniuk az 1. helytől az Audit, amely ezúttal versenytempóban sem tudott többet a 919 Hybrideknél, ráadásul a három közül egyik autójának útja sem volt zökkenőmentes a célig.

Az élről a három Porsche rajtolt, miután Neel Jani a 18-as rajtszámú autóval megdöntötte a körrekordot a pálya jelenlegi konfigurációján. Végül azonban ők zártak a leghátrébb, az 5. helyen a három Porsche közül, mert szombat este Romain Dumas, majd később Jani is kicsúszott a pályáról.

A 19-es rajtszámú Porsche nyert Le Mans-ban Forrás: Porsche

A 9. órában a cég harmadik, 19-es rajtszámú 919 Hybridje állt az élre, és a Nico Hülkenberg/Nick Tandy/Earl Bamber hármas onnantól kezdve lényegében meg is tartotta a vezetést egészen a leintésig. A verseny egyébként kevésbé volt fordulatos, mint a tavalyi - csak az első harmadában maradt igazán szoros a küzdelem. A 7. órában az Audi átmenetileg megszerezte az 1. helyet, majd egy Safety Car-fázis négy autót is helyzetbe hozott, mielőtt Webbernek a váltótársa, Brendon Hartley sárga zászló alatti előzése miatt büntetésből egy percig kellett vesztegelnie a bokszban, Hülkenberg pedig az élen elkezdte növelni az előnyét .

A célba is ő vezette be a 19-es autót, ezzel Johnny Herbert 1991-es sikere óta az első aktív F1-es pilóta lett, aki győzni tudott Le Mans-ban – ráadásul ez volt az első 24 órása. A trió 395 kört tett meg az egy nap alatt, ami csupán 2 körrel marad el az Audi által 2010-ben felállított rekordtól. A Porsche legutóbb 1998-ban, az Allan McNish, Stéphane Ortelli és Laurent Aiello által vezetett 911 GT1-98-cal nyerte meg Le Mans-t.

Porsche 1-2

A Mark Webber/Timo Berhnard/Brendon Hartley-féle Porsche 1 körös hátrányban 2. lett, így az Audinak a háromszoros győztes Marcel Fässler/André Lotterer/Benoit Treluyér trió 3. helyével kellett vigasztalódnia. A 7-es rajtszámú R18 e-tron quattro egy defekt miatt már korán kiesett a ritmusból, aztán a 16. órában javításra is szorult, mert leesett róla a motorborítás. Így összesen 32-szer járt a bokszban, a Porschék viszont csak 30-szor, ami döntő tényezőnek bizonyult, mert a két rivális autója a versenyen egyformán gyors volt.

Hülkenberg, aki az F1-ben a Force Indiánál versenyez, most vett részt először a Le Mans-i 24 óráson Forrás: Porsche

A 8-as Audi nem úszta meg ennyivel: már a 3 órában összetört, amikor Loic Duval kétségbeesetten megpróbált kikerülni pár nagyon lassú GT-autót, és először a jobb, majd a baloldali korlátnak csapódott. A csapatnak a csodával határos módon sikerült kijavítania az elöl-hátul megrongálódott R18-at, amely azonban jelentős hátrányba került, és végül csak a 4. helyre tudták visszatornázni. Az Audi így is elkönyvelhetett egy komoly statisztikát, hiszen zsinórban 17. alkalommal jutottak fel a dobogóra.

A tavalyi WEC-bajnok Toyota nem rúgott labdába a győzelemért: mindkét autójuk eljutott ugyan a célig, de az előkelőbb helyen végző Alex Wurz/Stéphane Sarrazin/Mike Conway hármas is 9 körös lemaradással végzett a 6. helyen.

A Webber/Hartley/Bernhard-féle 17-es Porsche is esélyesnek tűnt a győzelemre, de végül csak 2. lett Forrás: Porsche

A Nissan szokatlan, elsőkerék-hajtású GT-R LM Nismói közül egy sem bírt ki a 24 órát, ráadásul körönként 18-20 másodperccel voltak lassabbak az éllovasoknál. A legmesszebb a 22-es rajtszámú jutott, amely 242 kört tett meg, azonban többször is javításra szorult.

Az LMP2-es kategóriában a KCMG 47-es rajtszámú Oreca-Nissanját vezető Nicolas Lapierre/Richard Bradley/Matthew Howson hármas aratott győzelmet, míg a GTE-Pro-ban a Corvette nyert Oliver Gavinnel, Tommy Milnerrel és Jordan Taylorral a volánnál. A GTE-Am kategóriát sokáig a 98-as rajtszámú Aston Martin vezette, mígnem háromnegyed órával a leintés előtt kicsúszott a pályáról és összetört, átpasszolva az 1. helyet az Andrea Bertolini/Alekszej Baszov/Victor Shaytar hármas Ferrari 458-asának.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!