Vágólapra másolva!
A brit hatóságok sem találtak felelőst a tesztbalesetért, melynek során a Marussia később elhunyt pilótanője életveszélyesen megsérült.

A napokban végleg lezárult a munkahelyi balesetek körülményeit vizsgáló Health and Safety Executive (HSE) eljárása Maria de Villota 2012-es ütközésével kapcsolatban. Az angliai Duxford Aerodrome-on a spanyol hölgy egyenesfutási tesztet végzett a Marussia csapat számára, amikor autójával az egyik szállítójármű leeresztett platójának ütközött, és életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Maria de Villota egyik szeme világát elvesztette, de további sérüléseiből sikeresen felépült, és vendégként a paddockba is visszatért, mielőtt 2013 októberében egy szállodai szobában váratlanul elhunyt. A Marussia belső vizsgálata során a baleset kapcsán nem talált műszaki hibára utaló jelet, a brit hatóságok viszont hivatalból folytatták a vizsgálatot.

Maria de Villota a baleset előtt Forrás: AFP

Csaknem három esztendővel az incidens után a HSE szóvivője elmondta: „A baleset vizsgálata véget ért, és semmilyen eljárás nem indul az érintettek ellen.” A spanyol tesztpilótanő sérülése hosszú idő után az első olyan baleset következménye volt, amelyben egy F1-es pilóta élete vezetés közben veszélybe került.

A duxfordi incidens egy privát teszten, olyan körülmények között történt, amelyek nem hasonlíthatók egy F1-es pálya biztonságához. Szomorú párhuzam, hogy 2014 októberében egy újabb súlyos esemény rázta meg a ma már Manor néven induló istállót, amikor Jules Bianchi a Japán Nagydíjon egy másik autót mentő munkagépnek ütközött, és a hirtelen lassulás miatt agykárosodást szenvedett. Emiatt még mindig kómában van.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!