Vágólapra másolva!
A spanyolt eredetileg csak az első versenyekre szerződtette le az istálló, de nem látnak okot arra, hogy változtassanak a pilótapárosukon. Merhi Monacóban csak az F1-re koncentrál, a WSR futamát kihagyja.

Roberto Merhi nem kapott egész évre szóló szerződést a Manortól, az idény előtt csak „az első néhány versenyre" állapodott meg a csapattal. A jövő hétvégén már a hatodik versenyhétvégét rendezik Monacóban, de a Manor sportigazgatója, Graeme Lowdon nem lát okot arra, hogy lecserélje a spanyol versenyzőt.

„Nem számítok semmilyen változásra" – mondta Lowdon az Autosportnak, amikor arról kérdezték, hogy Monacóban is az eddigi pilótapárosukat fogják-e bevetni. Eddig három olyan futam volt, amelyen Merhi és csapattársa, Will Stevens is részt tudott venni, és mindhárom alkalommal a brit végzett előrébb. Ennek ellenére Lowdon azt mondja, egyelőre mindkét versenyzője jó munkát végez. „Az egész csapatnak rengeteget kell dolgoznia, hogy behozzuk a lemaradásunkat" – mondta. „Eközben természetesen a versenyzőinknek is teljesíteniük kell, de most nem számítok változásra."

Forma-1, Roberto Merhi, Manor Forrás: AFP

Monacóban csak az F1-re koncentrál

Merhi idén nemcsak a Forma-1-ben, hanem a Formula Renault 3.5-ös kategóriájában is versenyez, hiszen ő maga sem tudja, meddig tarthatja meg az állását a Manornál. Jövő hétvégén azonban mindkét széria Monacóban versenyez majd, ezért felmerült a kérdés, hogy Merhi mindkét futamot teljesíti-e. Emilio de Villota, aki az utánpótlás-szériában a spanyol főnöke, elárulta, Merhi jövő hétvégén csak az F1-re koncentrál majd.

„Nem tudhatjuk, meddig tart az idénye a Forma-1-ben, ezért mindenképpen előtérbe kell helyeznie az ottani lehetőségeit" – mondta, majd hozzátette, az FR3.5 következő versenyén Merhi visszaül az autóba.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!