Vágólapra másolva!
A Forma-1 2019-ig még biztosan ellátogat Barcelonába, miután három évvel meghosszabbították a katalán pálya szerződését. A szervezők remélik, hogy még sokáig vendégül láthatják a mezőnyt.

Miközben a Forma-1 egyre inkább terjeszkedik az Európán kívüli piacok felé, a klasszikus helyszínek közül több is veszélybe került, vagy ki is rakták a versenynaptárból. A Spanyol Nagydíjnak azonban egy ideig még nem kell aggódnia: a szerződésük a jövő évi verseny után járt volna le, péntek este azonban a szervezők bejelentették, hogy sikerült további három évvel meghosszabbítani a megállapodást, így 2019-ig biztosan rendeznek futamot Barcelonában.

Barcelonába még legalább négy évig ellátogat a mezőny Forrás: AFP

A Spanyol Nagydíj 1991-ben költözött a Barcelona központjától körülbelül 20 kilométerre fekvő Circuit de Catalunyára, és azóta minden évben rendeztek itt versenyt. Idén tehát a 25. alkalommal látják vendégül a Forma-1 mezőnyét, és a szervezők bíznak benne, hogy még legalább ennyi nagydíjra sor kerül a pályán.

„Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen különleges évben jelenthetjük be a hosszabbítást, hiszen a Spanyol Nagydíjat idén már 25. alkalommal rendezik meg megszakítás nélkül a Circuit de Barcelona-Catalunyán" – mondta a pálya egyik szóvivője. „Már nagyon várjuk a következő 25 évet."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!